Józsa István, a szocialisták frakcióvezető-helyettese pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: a koncessziós jog a nemzeti vagyon része, annak kezelését pedig a számvevőszék ellenőrzi. Az MSZP szerint így az ÁSZ vizsgálhatná a trafikkoncessziók odaítélésének törvényességét, miután azzal kapcsolatban súlyos visszaélések gyanúja vetődött fel.
A szocialisták azt is szorgalmazzák, hogy az ÁSZ-vizsgálat eredményéig függesszék fel a trafiktörvény végrehajtását, vagyis az új rendszer ne lépjen életbe július 1-jén. Ennek érdekében törvényjavaslatot nyújtanak be a parlamentnek.
Az MSZP szerint a vizsgálatnak azt is tisztáznia kell, hogy kik vettek részt a pályázatok elbírálásában, illetve hogy éri-e kár az államot az árusító helyek számának csökkenése miatt.
Török Zsolt, a szocialista párt szóvivője arról beszélt: eltérő forgalmú üzletek tulajdonosainak azonos mértékű koncessziós díjat határoztak meg, amivel kiugróan jól járnak a nyugati határszélen lévő üzletek működtetői, miután Ausztriában a magyarországi árak másfél-kétszeresebé kerül a cigaretta.
Ennek egyik haszonélvezője szerinte az a Simon Ádám lesz, aki Sopronban nyithat trafikot, és a város fideszes alpolgármesterének, Simon Istvánnak, illetve Molnár Ágnes korábbi fejlesztési államtitkárnak a fia - jegyezte meg.
Török Zsolt idézte a hvg.hu cikkét amely szerint Simon Ádám "már februárban azzal kérkedett, hogy a határ felé vezető úton nyithat majd trafikot". Szintén a hírportál állításaira hivatkozva azt mondta, a jó elhelyezkedésű dohánybolt napi ötmillió forintos forgalomra számíthat.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Rekordszintű támogatás: jöhet az alkoholzár
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Káoszba fullad az Eurovíziós Dalfesztivál, ebből nagyon nehéz lesz felállni
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen