Lakossági bejelentés alapján, négy különböző kiskunhalasi helyszínen tartottak átfogó szoftverellenőrzést a NAV pénzügyőrei. Az ellenőrzött autószervizekben általános irodai, illetve gépjárműipari szoftverek illegális verzióit találták a szakemberek. Akadt olyan helyszín, ahol az összes számítógépet le kellett foglalni - közölte a NAV.
Az ellenőrzésen részt vettek a NAV Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága adóellenőrei is, akik próbavásárlást tartottak, illetve a vállalkozások bejelentési kötelezettségét vizsgálták. A NAV felkérésére az ellenőrzéseken részt vettek a Járműipari Adatbázis Forgalmazók Szakmai Testületének (JAF) szoftver szaktanácsadói is, akik kifejezetten a gépjármű fenntartó iparban használt szoftverek legalitásának megállapításában működtek közre. Az eredmények tükrében további közös akciókat is tervez a NAV és a JAF és a jogszabályok széles körű ismertetése érdekében a Nemzeti Közlekedési Hatóság felkérésére közösen oktatják a műszaki vizsgabiztosokat szerzői jogi területen. Az elmúlt néhány évben több mint 2 000 vizsgabiztos vizsgázott sikeresen a témából.
A lefoglalt bizonyítékok alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal eljárást indított a szervizek ellen szerzői, vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Legolvasottabb
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Aggasztó számok jöttek Trumpról: már a republikánusok egy része is így látja
Megvan a 100. hungarikum – nem fogja elhinni, mi került be most
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Munka lesz, de nem mindenkinek – Kellemetlen jóslatok érkeztek 2026-ra
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Moszkva atomvádja után lépett London: brutális szankciócsomag jön
Ezért halogat, ezért fél rossz dolgoktól – az agya trükközik önnel