Ismét a hódmezővásárhelyi önkormányzat elé került a Járható Vásárhely Program csütörtök este a város rendkívüli képviselőtestületi ülésén. Ennek lényege, hogy 1,16 milliárd forintból a városban a Rárósi és a Hódtó utcák felújítása mellett 48 utcában 17 kilométernyi utat, valamint 21 utcában 14 kilométernyi járdát állítanának helyre még az idén. Korábban a projektet Márki-Zay Péter független polgármester is megszavazta, de aztán jelezte, hogy nem lesz rá forrás.
Hódmezővásárhelyen fideszes többségű képviselőtestület van, amelynek volt javaslata arra, hogyan teremtsenek forrást a programra. Ez viszont drasztikus megszórításokkal jár. Ahogy arról a Mérce.hu ír, több költségvetési sorról is olyan összegeket vesz el a Fideszes önkormányzati többség, amely lényegében az adott területen leállítja a város működését. Ilyen például a kátyúzás, a kulturális programok, a szúnyogirtás.
Kapcsolódó
De a szavazáson a polgármester reprezentációs és bérkeretéből lényegében minden pénzt elvont, ezek egy részét Márki-Zay Péterék is megszavazták. Mellette lenullázták a gyereknap, az augusztus 20-ai ünnepség fedezetét, sőt, a polgármesteri hivatal áfakeretéből is húztak.
Azzal pedig - legalábbis a februárban időközi szavazáson megválasztott Márki-Zay szerint - szerződésszegést követnek el, hogy a városháza felújításától elvontak 120 millió forintot. A Belügyminisztérium ugyanis felléphet ellenük, ha nem fizetik ki az alvállalkozóknak a már vállalt tételeket. A belügyi tárcával nem ez az egyetlen vitájuk: Egymilliárd forintot akarnak bevasalni Hódmezővásárhelyen, az évekkel ezelőtti hibás elszámolások miatt, amelyeket még az előző vezetés intézett. Viszont ezt egy hónapon belül elvonhatják a várostól.
A fotó forrása: Facebook.com/Márki-Zay Péter.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Szorít az idő: csak pár napig válthatja be a nyugdíjas élelmiszer-utalványt, ha így járt
A magyar kormány is aláírta a levelet: Orbán szövetségese Brüsszelhez fordult
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Egyre többen vásárolnak ingatlant befektetési céllal az Otthon Start után