A világ legújabb szigete emelkedett ki a tengerből a Csendes-óceánban, a japán Iwo Jima sziget partjainál. A japán meteorológiai ügynökség (JMA) a CNN-nek elmondta, hogy a meg nem nevezett sziget egy tenger alatti vulkánkitörés következtében jött létre. A sziget születését az ország tengeri önvédelmi erői által november 1-jén készített képek dokumentálták – számolt be róla a CNN.
A JMA tavaly óta regisztrálja a vulkáni tevékenységet a térségben, a Tokiói Egyetem Földrengéskutató Intézete közölte, hogy a szigetet formáló kitörés október 30-án történt.
Setsuya Nakada, a Tokiói Egyetem emeritus vulkanológus professzora a héten a Japan Timesnak elmondta, hogy a magma már jó ideje gyűlt a víz alatt, mielőtt végül a felszínre tört.
A sziget mintegy 1200 kilométerre délre fekszik a japán szárazföldtől, és egy kilométerre Iwo Jimától, attól a szigettől, ahol a második világháború leghevesebb csendes-óceáni csatái zajlottak.
Az amerikai tengerészgyalogosok az ott állomásozó japánok tízezrei ellen harcoltak, és több mint 7 ezer amerikai és 22 ezer japán katona vesztette életét az összecsapásokban.
Brutális földrengés a Himalájában
Legalább 132-en életüket vesztették. A földmozgás erejét mutatja, hogy a nagyjából 600 kilométerre található Újdelhiben is megremegtette az épületeket. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Épül Orbán Viktor csodafegyvere: napi 2700 tonna szállítmányt hoznak az ázsiai cégek

Találat ért egy iráni urándúsítót, veszélyes szintű a sugárzás

Besokalltak a turistaparadicsomok lakói, vízipisztollyal lődöznek a látogatókra

Történelmi ítélet, pert nyert az első devizahiteles

Megszűnik a TAJ-kártya?

Ősszel sok minden kiderülhet a nyugdíjakról

Hazug temusok, hisztériás nőcik nyomulnak a neten, nincs menekvés előlük

Naponta egy centit apad a Balaton, csak ez zöld trutymó marad a tóból augusztusra?

Kiszámolta a KSH: ennyi emelést kérjen a főnökétől
