Legkevesebb 132 halálos áldozata van már a péntek esti nepáli földrengésnek, a sérültek száma pedig több száz is lehet, de sokan lehetnek még a romok alatt – közölték tisztségviselők.

 A kezdetben 6,4-es erősségűnek mért rengés helyi idő szerint nem sokkal péntek éjfél előtt történt a himalájai ország nyugati részén, Karnali tartomány Dzsadzsarkot körzetében, a fővárostól, Katmandutól mintegy ötszáz kilométerre.

Szemtanúk beszámolói szerint a térségben házak omlottak össze, a földmozgást a szomszédos India fővárosában, Újdelhiben is érezték, ahol épületek remegtek.

Legalább húsz sérültet szállítottak kórházba – ismertette korábban Szures Szunar, a nepáli Dzsadzsarkot körzet egyik vezető tisztségviselője.

A katasztrófa a szomszédos Rukum körzetben is halálos áldozatokkal járt és jelentős kárt okozott. A főleg elszórt falvakból álló Dzsadzsarkotnak körülbelül 190 ezer lakosa van.

A földmozgás sok házat romba döntött, de hatására az épületek még a hatszáz kilométerre lévő indiai Újdelhiben is megremegtek. A rengés erősségét később 5,6-5,7-esnek mérték nyugati földtani intézetek.

Sok ház lakója a szabad ég alatt töltötte az éjszakát, mert megrepedt a ház fala, illetve voltak kisebb utórengések is. A mentők és a hadsereg minden lehetséges eszközzel próbálja menteni azt, ami menthető, kutatnak a túlélők után a romok alatt.

A nepáli hatóságok szerint félő, hogy jóval több lesz a halottak végső száma, mert sokan lehetnek a romok alatt, illetve az epicentrum közelében lévő településekkel megszakadt kommunikáció, de vannak olyan falvak, ahova nem lehet eljutni sem, mert földcsuszamlások elzárták az oda vezető utakat.

2015 óta nem járt ilyen sok áldozattal földrengés Nepálban, akkor kilencezren vesztették életüket.

Rengett a föld Pápán

Földrengés volt hétfő reggel a Veszprém vármegyei Pápa közelében – közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma. Bővebben --->