Az orosz RIA Novosztyi által megszerzett európai elfogatóparancs szerint az Északi Áramlat gázvezetékek elleni szabotázsakció elkövetői csoportja hét emberből, köztük a művelet koordinátorából, az ukrán állampolgárságú Szerhij Kuznyecovból állhatott. Ő volt az, akit a napokban tartóztattak le nyaralás közben az olaszországi Rimini mellett, a német hatóságok kérésére - ők ugyanis Dániával és Svédországgal ellentétben nem zárták le a nyomozást, és még mindig rajta vannak az ügyön.
Az ő feladata volt a teljes művelet koordinálása és a legénység irányítása, amely egy vitorláshajó kapitányából, négy búvárból és egy robbantásszakértőből állt
– olvasható a hivatalos dokumentumban.
Az orosz sajtó egyébként némi meglepődöttséggel tálalja, hogy a letartóztatott Kuznyecov - mondván nem ért elég jól angolul - orosz nyelvű tolmácsot kért, ukrán helyett. Állítólag így is két órába telt, mire találtak egy ilyen szakembert.
Kuznyecov meggyanúsítása azért újdonság, mert a német rendőrök tavaly júniusban egy bizonyos Volodimir Zs. ellen adtak ki elfogatóparancsot, aki alapjáraton búvároktatóként dolgozott az egyik kijevi búváriskolában, ám utolsó ismert székhelye Lengyelországban volt. Az illető közben felszívódott és azóta sem tudni róla semmit.
Közben persze a sajtó is nyomozgatott így került képbe Roman Cservinszkij, az ukrán hadsereg hírszerzője. A Washington Post és a Der Spiegel 2024 novemberében őt nevezte meg, mint az akció irányítóját - aki persze tagadta, hogy érintett lenne. Mindenesetre a lapok arra jutottak, hogy az ukrán különleges szolgálatoknál a robbantás előkészítése már évekkel az orosz invázió elindítása előtt megkezdődött. A robbantások előkészületeit pedig akkoriban Roman Cservinszkij, az Ukrán Fegyveres Erők Különleges Műveleti Erőinek aktív tisztje felügyelte.
Cservinszkijt egyébként azóta is házi őrizetben tartják, ám teljesen más ügy miatt: a vádak szerint túllépte hatáskörét amikor 2022-ben megpróbált rávenni egy orosz pilótát, hogy disszidáljon Ukrajnába, ám a titkos akció végül balul sült el, és egy ukrán légibázis lebombázásához vezetett. A hírszerző tiszt amúgy a Zelenszkij-kormányzat szókimondó bírálójaként ismert, azóta is azt hangoztatja, hogy az ellene indított ügy politikai indíttatású.
Ismerős nevek, ismerős névsor
Cservinszkij neve akkor már nem először került elő - mi több, az amerikai és német lapnak sem kellett túl nagy oknyomozást folytatnia, hiszen az orosz állami sajtó egy ukrán állampolgárságától korábban megfosztott politikusra hivatkozva, szó szerint megnevezte az akció kitervelőjét és elkövetőit. Az amerikai választásokba való beavatkozással is korábban meggyanúsított Andrej Derkacs listáján Roman Cservinszkij mellett a most letartóztatott Szerhij Kuznyecov neve is ott szerepel.
Konkrétan megnevezték a gázvezeték felrobbantóit
Egy ukrán származású orosz politikus szerint sikerült beazonosítani az elkövetőket. Állítólag Romániában képezték ki őket. >>>Az Északi Áramlat gázvezeték felrobbantása csaknem három éve történt, ám a tisztábban látáshoz valójában tavaly augusztusig várni kellett. A The Wall Street Journal feltáró elemzést adott közzé az akcióról. Ebből aztán kiderült, hogy a robbantásokat magánvállalkozók finanszírozták és egy magas rangú tábornok felügyelte. Zelenszkij elnök elvben jóvá is hagyta a tervet, majd sikertelenül próbálta lefújni - miután a holland titkosszolgálatok leleplezték, értesítették az Egyesült Államokat. A művelet azonban addigra már kicsúszott a kezei közül - állítólag maga Valerij Zaluzsnij, akkori vezérkari főnök adta ki a parancsot a végrehajtásra.
Kuznyecov mostani letartóztatása azért is kellemetlen mert nem éppen az ukrán narratívát erősíti, azaz, hogy ilyen volumenű akcióra csak az oroszok lehetnek képesek. Márpedig a WSJ cikke is arra világít rá, hogy egy viszonylag alacsony költségvetésű akcióval is lehet „hatékony munkát” végezni, értsd:
négy vezetékből hármat a levegőbe röpíteni, leválasztani Nyugat-Európát az orosz gázellátásról, és mellékhatásként az égbe nyomni a gázárakat, ahogy ez 2022-ben meg is történt.
„A vádlott és bűntársai cselekményeinek célja az Oroszországból Németországba irányuló gázszállítások hosszú távú leállítása volt” – áll nyilvánosságra hozott házkutatási parancsban.
A WSJ szerint egyébként Kuznyecov az ukrán fegyveres erők nyugalmazott kapitánya, és az SZBU-nál, azaz ukrán titkosszolgálatnál szolgált. Az olasz Corriere della Sera szerint ő maga volt az Andromeda jacht kapitánya is, amellyel a robbanóanyagokat a helyszínre szállították.
A bolognai bíróság szeptember 3-ra tűzte ki az elfogott ukrán ügyében a tárgyalást. Ügyvédje szerint Kuznyecovot a következő tárgyalás után, ha él a lehetőséggel, ki is adhatják Németországnak. Az ártatlanságát hangsúlyozó Kuznyecov azonban jelezte, hogy visszautasítja az ajánlatot - ami persze nem véletlen.
Ebben az esetben - na meg ha el is ítélik - akár 15 év börtönbüntetésre is számíthat.
Az Északi Áramlat felrobbantása az ENSZ BT keddi ülésének napirendjén is szerepelt - méghozzá orosz kezdeményezésre. Moszkva ugyanis nagyon szeretné napirenden tartani az ügyet, egyesek szerint pont azért, hogy
nyomást gyakoroljon a még vizsgálódó német hatóságokra.
Az orosz képviselő ezúttal is aprólékos kivizsgálást sürgetett az általa „polgári infrastruktúra szándékos megsemmisítésének” és „terrorcselekménynek” nevezett ügyben.
Franciaország képviselője válaszul viszont már nyíltan kifogásolta, hogy az oroszok folyamatosan terhelik a Tanács figyelmét és erőforrásait. Szerinte a svéd és dán hatóságok vizsgálatairól nem mondható, hogy ne lettek volna átláthatóak, és a Tanácsot különféle levelekben tájékoztatták mélyreható, összetett vizsgálataik eredményeiről.
A Biztonsági Tanács ülésén felszólaló brit küldött felszólította az ENSZ-szervezetet, hogy tartsa tiszteletben a nemzeti vizsgálatok integritását, mondván, hogy a folyamat politizálására vagy az elhamarkodott következtetések levonására irányuló kísérletek alááshatják a jogi eljárások hitelességét és az érintett országok közötti együttműködést.
Ugyanakkor felhívta a figyelmet az orosz álláspont ellentmondásaira is: - Miközben Oroszország elszámoltathatóságot követel bizonyos infrastrukturális támadások miatt, továbbra is fokozza a kritikus és energetikai infrastruktúra szándékos célbavételét Ukrajnában - mondta Jennifer MacNaughtan, az Egyesült Királyság miniszteri tanácsadója.
- 2025-ben Oroszország átlagosan havi 4000 drónt lőtt ki ukrán városokra, ami több mint négyszerese a 2024-es havi átlagnak. Ezek a csapások széles körű áramszüneteket és súlyos károkat okoztak a polgári infrastruktúrában. Ha Oroszország valóban aggódik az ilyen infrastruktúra védelme miatt, akkor ezt az Ukrajna elleni jogellenes agresszió befejezésével kell bizonyítania - tette hozzá.
Százezer újabb család áram nélkül
- Több mint 100 000 ingatlan nem jut áramhoz Poltava, Szumi és Csernyihiv megyékben egy orosz támadás miatt - jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, hozzátéve, hogy az orosz erők a Dnyipropetrovszki területet is megtámadták, többen megsérültek. Mindenki megkapja a szükséges segítséget.Augusztus 26-ról 27-re virradó éjszaka az orosz erők drónokkal támadtak energia- és gázszállító létesítményeket hat ukrán régióban. A Szumi energiainfrastruktúrája elleni orosz támadások miatt szinte semmilyen elektromos tömegközlekedés nem működik a városban, az ivóvíz csak alacsonyabb nyomáson jut el, korlátozott számú fogyasztókhoz.
Persze ami az energetikai létesítmények elleni bombázásokat illeti, az ukránokat sem kell félteni. Mi több a napokban azt is elismerték, hogy szándékosan támadják az infrastruktúrát, köztük a Barátság olajvezetéket, aminek bizony Moszkva mellett a továbbra is az orosz energiafüggésben leledző Magyarország lehet az egyik legnagyobb kárvallottja - főleg ha egyszer véletlenül nem sikerül újraindítani.
Holoda Attila elárulta, lehet-e üzemanyaghiány Magyarországon
Vannak lehetőségei Magyarországnak ahhoz, hogy ne alakuljon ki benzinhiány. Holoda Attila szerint most megfelelő a startégiai készlet mértéke, ott van az Adria vezeték, és a MOL is át tudna állni a brent típusú olaj finomítására. Az energetikai szakértő szerint minden esély megvan arra, hogy leálljon a Barátság. >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Orbán Viktor: Akinek ereje van, cselekszik, akinek nincs, az beszél