Pozitívra teszteltek egy tejipari dolgozót Texasban a H5N1 madárinfluenza-vírusra. Ez a világon a második eset, hogy a betegség állatról emberre terjed át.
Az Egyesült Államokban a H5N1 több szarvasmarha-állományt is megfertőzött az elmúlt hetekben.
Bár a betegség az eddigi tudományos ismeretek szerint csak állatról állatra képes terjedni, ez már a világon második regisztrált emberi fertőzés, az Egyesült Államokban pedig az első.
A fertőzés ellenére ugyanakkor továbbra sincs bizonyíték arra, hogy a vírus képes az emberek között terjedni – írja a Politico. A fertőzött állapotáról azt írták, hogy a betegsége enyhe lefolyású, és várhatóan hamarosan felépül.
A szakértők attól tartanak, hogy a vírus emlősökre való átterjedése az emberek megfertőzését is megkönnyítheti. Ashish Jha veterán közegészségügyi szakértő, aki a Biden-kormány koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedéseit is vezette, úgy nyilatkozott, hogy a fertőzés „minden alkalommal egy orosz rulett”.
A CDC, az FDA és az USDA sajtóközleménye szerint a kezdeti vizsgálatok alapján nem találtok olyan mutációt a vírusban, amelyek alapján az emberre könnyebben terjed át.
Miközben az Egyesült Államokban többnyire enyhe madárinfluenza megbetegedésekről számoltak be, addig a világ más részein már több halálos esetet is regisztráltak.
Ember halálát okozta a madárinfluenza
A madárinfluenza H3N2 és H10N5 törzseinek kombinált típusú, fajokon átívelő fertőzésében halt meg egy nő tavaly decemberben, de a betegség emberről emberre terjedésének kockázata továbbra alacsony a kínai nemzeti betegségellenőrzési és megelőzési hivatal tájékoztatás szerint. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1707895388.jpg/240/?v=2024012201)
Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)