Egyre jobban terjed a madárinfluenza az amerikai szarvasmarhák körében, az Egyesült Államok ezért elkezdett felkészülni arra, hogy az emberek körében is kitörhet a pusztító járvány.
A New Scientist beszámolója szerint a H5N1 madárinfluenza idén már nyolc állam 33 gazdaságában ütötte fel a fejét, ráadásul a fertőzött szarvasmarhák teje nagy mennyiségben tartalmaz vírust, az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósága (FDA) kezdeti vizsgálata szerint 5 tejmintából 1 madárinfluenza genetikai nyomait tartalmazza.
„A madárinfluenza kockázata jelenleg még alacsony, de továbbra is erős készenlétben vagyunk, amint új adatok válnak elérhetővé” – mondta Vivien Dugan, az Egyesült Államok Betegségmegelőzési és Járványügyi Központjának (CDC) munkatársa.
A CDC ennek megfelelően már úgy kezeli a H5N1-et, mint egy pontenciálisan emberek között is terjedő világjárványhoz vezethető vírust.
Jelenleg két különböző vakcinát is fejlesztenek, amelyek az eddigi kísérletek szerint eredményesnek mutatkoznak a szarvasmarháknál talált vírusok ellen.
A szakértők ennek kapcsán megerősítették, hogy amennyiben kitörne a járvány az emberek között, akkor az Egyesült Államok készen fog állni erre.
Szlávik János újabb világjárványra figyelmeztet
A Belvárosi Orvosi Centrum infektológus szakorvosa szerint a kérdés az, hogy tud-e tenni az emberiség azért, hogy ne a koronavírushoz hasonló mértékű legyen.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)