Az eset korábban más országokban is megtörtént. A fertőzött macskával együtt tartott állatokat jelenleg vizsgálják, de egyelőre tünetmentesek.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közlése szerint az elhullott állatból a madárinfluenza vírus H5N1 altípusát mutatták ki, a fertőződés valószínűleg vadmadárral való közvetlen vagy közvetett útján történhetett.
Kapcsolódó
A Nébih szerint ugyanakkor magas patogenitású vírus megjelenése az emlősállatokban ugyanakkor nem tesz indokolttá szigorú járványügyi intézkedéseket. Az állattartó többi macskáját az állategészségügyi hatóság megvizsgálja és megfigyeli, egyéb intézkedésekre nem kerül sor.
A Nébih megjegyzi, hogy nem mutatták ki a betegséget más emlősállatoknál és Európa-szerte is csak elszórtan azonosították a kórokozót az ilyen fajta álltaok esetében. Nagy ktierjedésű betegség kizárólag baromfifajokban jellemző. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) kockázatbecslése szerint továbbra is elhanyagolható az esélye annak, hogy a vírus embert fertőz meg.
Pandémiás potenciállal bír ez az emberekre is veszélyes vírus
A madárinfluenza rendkívül fertőző törzse idén kilenc amerikai szövetségi állam három tucatnyi állományában terjedt el a tejelő szarvasmarhák között.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter