Az orosz statisztikai hivatal jelentése szerint tavaly január 9. és december 25. között 62 százalékkal drágult a tojás. Az áremelkedés régiónként eltérő, az Ukrajnától elcsatolt Krím félszigeten például 220 rubelt kérnek el egy tíz darabos dobozért , miközben az átlagnyugdíj a 20 ezer rubelt sem éri el.
A Spiegel német hírmagazin beszámolója szerint míg egyes régiókban már csak kizárólag darabonként kapható a tojás, mert a fogyasztók nagy része nem tud megvenni egy egész dobozzal, másutt pánikvásárlásba kezdtek a folytatódó drágulástól tartó emberek.
Kapcsolódó
Szakértők egy sor körülmény összjátékának tudják be a nagyarányú áremelkedést.
A drágulásban közrejátszott:
- a rubel gyengülése,
- az állattartás költségeinek emelkedése, köztük a takarmány, és a gyógyszerek drágulása, amihez a nyugati szankciók is hozzájárultak,
- a baromfiágazatot sújtó munkaerőhiány,
- és a fel-felbukkanó madárinfluenza is.
A kormányzat igyekszik gátat vetni a folyamatnak, már tavaly év végén exporttilalmat rendelt el a szárnyashúsra és a tojásra. Az orosz versenyhivatal pedig vizsgálatot indított annak feltárására, hogy a nagyobb tojástermelők egyeztették-e az áremeléseiket.
Az üggyel személyesen Vlagyimir Putyin elnöknek is foglalkoznia kellett. Bejárta a nyugati sajtót is az a jelenet, amikor egy kisnyugdíjas panaszára azzal magyarázta a drágulást egy élő televíziós adásban, hogy az emberek jobban élnek, nagyobb a jövedelmük, és ennek hatására a tojás mint közkedvelt fehérjeforrás iránti kereslet is emelkedik. Szerinte a gond csak az, hogy a kormány túl későn pörgette fel a tojásimportot.
Az orosz elnök azt is elárulta, hogy régebben reggelire akár tízet is megevett rántotta formájában.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol