Egy friss tanulmány szerint az időszakos böjt segíthet a korai 2-es típusú cukorbetegségben szenvedőknek lefogyni, javítani a vércukorszintjüket, valamint csökkenteni a vérnyomásukat.
Az Euronews beszámolója szerint a vizsgálat során a körülbelül 400 kínai résztvevő egyik csoportja a cukorbetegség elleni metformint vagy empagliflozint szedte, egy másik pedig 5:2 arányú időszakos böjtöt követett, amely azt jelentette, hogy az emberek a hét két nem egymást követő napján böjtöltek, a másik ötöt pedig normál reggelivel és ebéddel töltötték.
A 16 hetes vizsgálat végére a diétázó résztvevők vércukorszintje 1,9 százalékkal csökkent, szemben a gyógyszert szedők 0,3 és 0,4 százalékával.
Ráadásul a diétázók 80 százalékának olyan vércukorszintje volt, ami miatt a cukorbetegség remisszióba került, tehát gyógyszeres kezelés nélkül visszatértek a nem cukorbeteg tartományba.
Meggyőződésem, hogy a böjtölési protokollok és az életmódváltással történő fogyás nagyon fontosak, és mindig ezeknek kell lenniük a kiindulópontoknak
– mondta Dr. Alexandra Kautzky-Willer, a Bécsi Orvostudományi Egyetem endokrinológiai és anyagcsere részlegének vezetője.
A tudósok azt azonban leszögezték, hogy további kutatásokra van szükség annak megállapítására, hogy a fogyás vagy maga az időszakos böjt javította-e a vércukorszintet, és hogy milyen hosszú távú következményei vannak a cukorbetegség kezelésében alkalmazott életmódbeli változtatásoknak.
Egy Egyesült Királyságban végzett kutatás például azt találta, hogy míg sok 2-es típusú cukorbeteg kezdetben lefogyott és remissziót ért el, csak 13 százalékuk volt még öt év után is remisszióban.
Van remény a cukorbetegeknek, új innováció könnyítheti meg életüket
A beültetett eszköz méri majd a glükózszintet és ennek alapján adagolja az inzulint.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol