0 %
0 %
04.
24.
06:00
Biás Csongor, a Startup Hungary vezetője a zágrábi Money Motion konferencián.

Már látszik a fordulat: most dől el, tudnak-e új szintre lépni a magyar startupok

A magyar startup-ökoszisztéma egyszerre mutat biztató és aggasztó jeleket 2026 elején. Biás Csongor, a Startup Hungary ügyvezető igazgatója az Economxnek adott interjúban arról beszélt, hogy ma már vannak erős, nemzetközi szinten is figyelemre méltó hazai cégek, emellett a nagyobb befektetési körök is visszatérni látszanak, ám továbbra is túl kevés új vállalkozás indul. Véleménye szerint a mesterséges intelligencia alapjaiban írja át a játékszabályokat, sok területen jelentősen lecsökken a belépési küszöb, miközben egyre fontosabbá válik a valódi technológiai mélység.

Szerző(k):
Vermes Ádám
04.
23.
06:23
Exminiszterek a színpadon - mi az, ami már a kormányváltáskor eldől? kerekasztal-beszélgetés a Money Talks '26 konferencián.

Ez lesz az új kormány első nagy tesztje: nem tart sokáig a kegyelmi állapot

A kormányváltás utáni első hetek különleges mozgásteret adhatnak az új kabinetnek, de ez az időszak gyorsan elmúlik, utána pedig a magyar gazdaság szerkezeti problémáival kell szembenézni – erről is beszélt a Money Talks ’26 konferencián tartott kerekasztal-beszélgetésen Kóka János, Veres János és Illés Zoltán. Véleményük szerint a döntő kérdés az lesz, hogy az új kormány ki tudja-e használni a „mézesheteket”, miközben gyorsan szembe kell néznie az uniós pénzek, az egészségügy, a vízgazdálkodás és a költségvetési szerkezet problémáival.

Szerző(k):
Vermes Ádám
04.
22.
17:20
Osbáth Norbert, a Pamkutya társalapítója a Money Talks '26 konferencián.

Hatalmas kockázat volt, mégis bejött: így csinált a Pamkutya hétszeres telt házat az MVM Dome-ban

Osbáth Norbert szerint hosszú távon csak az tud fennmaradni a tartalomgyártói piacon, aki nem pusztán a nézettségre és a gyors bevételre épít. A Pamkutya társalapítója a Money Talks ’26 konferencián arról is beszélt, hogyan alakult ki Magyarországon az influenszerpiac, miként lett a videózásból professzionális működés, és miért az önazonosságban látja a következő növekedési szintet. A hétszer megtöltött MVM Dome után most inkább valódi közösségépítésben és új kreatív irányokban gondolkodnak, a jövő az offline közösségek és a hitelesebb tartalmak felé mutat.

Szerző(k):
Vermes Ádám
04.
22.
11:26
Nagy Elek, az MKIK elnöke a Money Talks '26 konferencián.

Nagy Elek: Magyarország stratégiai válaszút előtt áll

Magyarország vagy beleragad a stagnálás menedzselésébe, vagy tudásra, innovációra és teljesítményre építve új növekedési pályára áll – erről beszélt a Money Talks ’26 konferencián tartott előadásában Nagy Elek. Az MKIK elnöke szerint a jelenlegi gazdasági modell kifutóban van, a kitörés kulcsa pedig a termelékenység, a meritokrácia és a tudásalapú gazdaság lehet. Hosszú távon a „magyar agy” termékének exportja jelentheti az ország igazi esélyét.

Szerző(k):
Vermes Ádám
04.
21.
14:30
Rumen Radev, a Progresszív Bulgária vezetője szavaz a bolgár előrehozott parlamenti választásokon 2026. április 19-én.

Máris kisiklott a budapesti gyors? Putyin mosolyog, Brüsszel a fejét fogja ettől a választástól

A bolgár parlamenti választás legfontosabb kérdése az volt, hogy milyen irányba fordulhat egy évek óta politikai válságban vergődő, immár euróövezeti uniós tagállam. Miközben Magyar Péter egy hete arról beszélt, hogy győzelméből más országok is erőt meríthetnek az euroszkeptikus erőkkel szemben, Bulgáriában most egy oroszbarát politikai erő aratott földcsuszamlásszerű győzelmet. A Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az Economxnek arról beszélt, hogy Rumen Radev győzelme egy olyan pragmatikus irányváltást vetít előre, amelyben Bulgária az uniós tagság fenntartása mellett határozottabban érvényesítheti saját nemzeti érdekeit.

Szerző(k):
Vermes Ádám
04.
20.
06:00
Andres Kitter, a Lightyear európai operációs vezetője

Milliárdok mozdulhatnak meg: új korszak jöhet a magyar megtakarítások terén

A csökkenő állampapírhozamok, a még mindig erős készpénztartási hajlandóság és a hagyományos bankok nehézkes befektetési megoldásai egyszerre alakítják át a magyar megtakarítási piacot. Andres Kitter, a Lightyear európai operációs vezetője az Economxnak adott interjúban arról beszélt, hogy a magyar lakossági befektetők már most is tudatosabban diverzifikálnak sok más európai piacnál, miközben továbbra is komoly akadály a bizonytalanság és a pénzügyi edukáció hiánya. Az interjúban szó esett még a TBSZ szerepéről, a „párnaciha-pénz” jelenségről, a fintech cégek előnyéről, valamint arról is, miért éppen most indította el a Lightyear a Kész Mixeket Magyarországon.

Szerző(k):
Vermes Ádám
04.
18.
06:28
Székesfehérvár, 2026. április 12.Lepecsételnek egy szavazólapot az országgyűlési választáson a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumban kialakított szavazókörben 2026. április 12-én.MTI/Vasvári Tamás

Kék hullám és ledőlt bástyák: így rajzolta át Magyarország politikai térképét a választás

A rendszerváltás óta nem látott, közel 80 százalékos részvétel mellett a magyar választók alapjaiban rendezték át az ország térképét: a Tisza Párt olyan körzeteket hódított el a kormánypárttól, amelyek korábban bevehetetlen erődítménynek számítottak. Míg 2022-ben a Fidesz dominanciája megkérdőjelezhetetlen volt a vidéki városokban és az agglomerációban, idén ezek a területek váltak a változás motorjaivá. Sorra vesszük a leglátványosabb fordításokat.

Szerző(k):
Vermes Ádám
04.
13.
20:06

Politikai földrengés: igazi nagyágyúk hullottak el a választáson

Jelentős személyi átrendeződést hozott a tegnapi országgyűlési választás: több meghatározó politikus is kiesett a parlamentből. Az eredmények nemcsak pártszinten rajzolták át az erőviszonyokat, hanem egyéni politikai karriereket is lezártak. Az egyéni választókerületekben és a listás mandátumoknál is akadtak meglepetések, amelyek különösen érzékenyen érintették a „nagy neveket”. Összegyűjtöttük azokat a szereplőket, akik a következő ciklusban már nem lesznek ott az Országgyűlésben.

Szerző(k):
Vermes Ádám