Alig pár év alatt jókora inflációt szenvedtek el a hazai bankszámlás ügyfelek: 2022-ben 14,5 százalékos, 2023-ban pedig 17,6 százalékos volt, vagyis ennyivel emelhették a díjakat. Ez, a 2024-sel együtt már összességében megközelítette a 40 százalékos drágulást, amire még a tranzakciós illeték 50 százalékos emelése is rájött.
2025 elején aztán újabb díjemeléseket készítettek elő a bankok, ám ezt végül az akkori kormányzat nyomására elhalasztották, 2026. június 30-ig díjstopot vezettek be a lakossági ügyfelek számára. Ennek azonban most vége.
A BiztosDöntés.hu közlése szerint akár az elhalasztott inflációs emelést is bármikor alkalmazhatják, így akár 8,1 százalékkal is drágíthattak volna a bankok, ám ezt végül csak a CIB Bank tette meg, valamint bizonyos számlacsomagok esetében az MBH Bank, utóbbi viszont csak augusztusban emeli a díjakat. A többiek 4,4 százalék körüli drágulást vezettek be.
A közlemény szerint kevés az esély arra, hogy a bankok 2024-ben elmaradt, 3,7 százalékos drágítási lehetőséggel élnek.
Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője hangsúlyozta: az új díjakkal nem júliusban, hanem augusztusban találkozhatnak először az ügyfelek.
Akiknek törvényben garantált alapszámlájuk van, nem emelkedik július elsejétől a havi díja, mivel az az előző évi minimálbér összegétől függ, nem az inflációtól. Minden más díjtételnél azonban érezhető lesz az emelés.
Nem csak a bankok emeltek árakat: a következő hónapokban a telekommunikációs szolgáltatások is hasonló mértékű díjemelésre készülnek, mivel ők is önkéntes árstopot hirdettek korábban.
