Az építkezés a lap információi szerint már idén elkezdődhet, 2017 közepéig pedig be is fejeződhet. Sietni kell a beruházással, mert a Sportkórház jelenlegi, Alkotás úti épületébe a Testnevelési Egyetem campusa költözik. A kiürülő és az évek óta üresen álló, félkész épületben az egyetem tanulmánya központja kap helyet, addigra az is elkészül.
A Sportkórház félkész épülete eredetileg is irodának épült, egészségügyi ellátásra nem is lenne alkalmas, mert az utóbbi 10 évben megváltoztak az uniós szabványok, az építkezést pedig már csaknem 15 éve abbahagyták - írja a lap.
Legolvasottabb
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Valami nem stimmel a magyar nagydíj körül, egyre nagyobb a bizonytalanság
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Elképesztő, hogyan áll a forint, évek óta nem láttunk ilyet
Nem infláció, hanem sokk: ez lett az új arany, nem bírják pénztárcával a magyarok
Áprilistól minden metróvonalon jön a változás, új fizetési rendszer indul
Állampapír helyett? Csúcsvállalatok kínálnak versenyképes hozamot
Atomcsapással fenyegetett meg három országot Medvegyev
Sokkoló számok derültek ki a nyugdíjakról