A luxus autómárka pénteken a gyengébb keresletre, a kínai piacokon tapasztalható nyomásra, valamint az amerikai vámokra hivatkozva fordult el az elektromos autók bevezetésétől.
Mindez a Volkswagen bejelentése szerint 5,1 milliárd euró veszteséget fog jelenteni a 2025-ös évben, mivel drasztikusan át kell alakítaniuk az idei termékpalettájukat, az előtérben a hibrid és a belső égésű motorral felszerelt autókkal.
A Porsche döntésének eredményeként a luxusmárka a 2025-ös nyereségarány-előrejelzését a korábbi 5-7 százalékról maximum 2 százalékra csökkentette. Középtávú nyereségarány-előrejelzését pedig a korábbi 15-17 százalékról legjobb esetben 15 százalékra csökkentette – írja a Reuters.
Oliver Blume, a Porsche és a Volkswagen vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy az Európai Unió részéről nagyobb rugalmasságra számít azon célkitűzését illetően, hogy 2035-re 100 százalékkal kell csökkenteni az új személygépkocsik és kisteherautók szén-dioxid-kibocsátását.
Hozzátette, az amerikai autóimport-vámok jelenlegi 27,5-ról 15 százalékra történő tervezett csökkentése még hetekig eltarthat, mivel még folynak a tárgyalások Brüsszel és Washington között.
Megmondták a németek: Magyarország most előzhet az autóiparban
Debrecenben írhatják újra az autógyártás jövőjét: a BMW ikonikus 3-as sorozatának villanyváltozata Magyarországon készül majd, miközben a német autóipar válságban vergődik.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér