Új korszak kezdődik a magyar autóiparban: a BMW, a BYD és az akkumulátorcella-gyártás köré szerveződő beszállítói hálózat révén hazánk a régió egyik legfontosabb elektromobilitási központjává válhat. Míg a kelet-európai országok többsége továbbra is a belső égésű motorokra épít, Magyarország a villanyautók jövőjére készül – írja a Promenad24 a Frankfurter Allgemeine Zeitung híre alapján.
A statisztikák ugyan még a térség élmezőnye mögé sorolják hazánkat: 2024-ben 437 ezer autó készült itthon, szemben Csehország 1,45 milliójával vagy Szlovákia egymilliós termelésével.
A BMW debreceni beruházása azonban mindent átírhat. A bajor gyártó ikonikus 3-as sorozatának elektromos változata, valamint az iX3 SUV ugyanis itt készül majd – nem Németországban, hanem Magyarországon.
Ez óriási stratégiai váltás: eddig a német gyártók a legfontosabb modellek termelését otthon tartották, most azonban Debrecenbe helyezik át az egyik legnagyobb dobásukat. A Spiegel szerint a BMW új gyárától nem kevesebbet várnak, minthogy „újradefiniálja az autót”.
A német autóipar számára ez létkérdés: miközben a kínai piacon tavaly 6,4 millió elektromos autó fogyott, a Mercedes, a Volkswagen és a Porsche eladásai, nyeresége és munkahelyei drámai mértékben estek visssza. A német gazdaság harmadik éve stagnál.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány