Meghaladta a hatezret a támogatási szerződéssel rendelkező cégek száma a közlekedés zöldítését ösztönző pályázaton. A gazdasági társaságoknak eddig összesen 26,8 milliárd forintot ítéltek oda a felhívás 30 milliárdos keretösszegéből – közölte Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).
A több mint 7100 jelentkező mintegy felének, a nyertesek 60 százalékának, több mint 3600 cégnek már ki is fizettek 15,8 milliárd forintot.
A vállalati flották környezetbarát korszerűsítését segítő programban egy járműre 2,8-4 millió forint, egy vállalkozásnak akár 64 millió forint támogatás juthat – ismertette a minisztérium.
A tiszta és csendes személygépkocsik, kisteherautók, kisbuszok üzemeltetése, karbantartása olcsóbb, mint hagyományos hajtású társaiké – jegyezte meg az EM. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a pályázati lehetőség meghosszabbított határidővel 2025. december elsejéig még nyitva áll. A vidéki cégek 1,5 milliárd forinttal több forrásból zöldíthetik járműparkjukat.
Az elmúlt tavasz minden idők legjobb havi adatait hozta a klímabarát gépkocsik forgalomba helyezésében. A felpörgött bővüléssel a tisztán elektromos hazai flotta darabszáma 82 ezer fölé nőtt, 2020 elejéhez képest ez tízszeres bővülést jelent – fűzte hozzá a minisztérium.
Ezek a legolcsóbb elektromos autók idén
A lista a magyarországi hivatalos árlisták aktuális, kedvezményes árai alapján készült. Itt nézheti meg >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat