A biztosítási díjtámogatási igény jelölésén kívül a termelőknek a támogatás igényléséhez meg kell kötni a jogosultsági feltételeknek megfelelő biztosítási szerződést, és megfizetni a biztosítási díjat. Biztosítási díjtámogatás ugyanis csak a ténylegesen megfizetett biztosítási díj alapján nyújtható.
A Mabisz felidézte az Agrárközgazdaságtani Intézet (AKI) statisztikai jelentését, amely szerint a növénybiztosítási díjbevételek 2022-ben összesen 32,9 milliárd forintot tettek ki, 71,4 százalékkal emelkedtek az előző évhez képest. A kárkifizetések ugyanakkor 52,9 milliárd forintot értek el, ami több mint négyszerese volt a 2021-esnek.
Az AKI adatgyűjtésének indulása, 2016 óta nem volt ilyen év, amikor a kárkifizetések több mint 45 százalékkal meghaladták a díjbevételeket - mutatott rá a Mabisz.
Az idei lehet a legmelegebb év, amióta az emberiség számon tartja az időjárást
Eddig a hűvösebb tengerfelszíni hőmérsékletet okozó La Niña uralkodott, azonban az ideje lejárt: erősödik az El Niño, vagyis a tengerfelszíni hőmérséklet több fokkal emelkedik, ami melegebb időjáráshoz vezet. Mindez a klímaváltozással karöltve azt eredményezheti, hogy – a mérések kezdete óta – globálisan az idei lehet a legmelegebb év.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg