„A vállalat veszélyes helyzetben volt”
Új tulajdonos, új tervek
Az Abu Dhabi állam tulajdonában lévő CYVN a Forsevent és a kínai elektromosjármű-gyártót, a Niót is támogatja. Az F1-es sikerek ellenére a McLaren autóipari részlege évek óta veszteséges volt, az új modellek fejlesztése is veszélybe került.
„A légkör érett arra, hogy inkább támadó, mint védekező irányba haladjunk”, különösen mivel a riválisok átszervezik üzleti tevékenységüket, hogy megbirkózzanak a magasabb költségekkel és a versennyel
A legfrissebb beszámolók szerint a McLaren 2024-ben 3189 járművet adott el, ami 42 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest, miközben vesztesége 924 millió fontról 177 millió fontra csökkent. Röviddel az egyesülés után a CYVN kifizette a McLaren Automotive Limited mintegy 800 millió dolláros adósságát.
Korábbi Ferrari és Rolls-Royce főnökök
„Nem azért vagyunk itt, hogy túléljük a következő tőkeinjekciót”
Döbbenetes végjáték: hajszálon múlt a világbajnoki cím sorsa
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője mindössze kétpontos előnnyel nyerte meg első Forma-1-es világbajnoki címét.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megkezdődött az átrendeződés: már nem előny, hanem alapfeltétel ez a készség a munkaerőpiacon
Nagyot robbant a Lidl: holnaptól mindenki megindul a boltba
Kőkemény döntést hozott Brüsszel: ez nagyon fájhat Orbán Viktornak
Érdekes javaslat érkezett: egységes, 400 ezer forintos havi nyugdíj többkulcsos adóval
Újabb csomagküldő szolgáltatók olvadnak össze Magyarországon
Lázadnak a rezsikárosultak, egyhetes tüntetésre készülnek
Varsó szerint a magyar döntés a Tusk-kormány újabb vereségét jelenti
Ilyet se láttunk még: nekik ingyenes az Otthon Start törlesztése
Jön az ónos eső, rendkívüli döntést hozott az Operatív Törzs