A PBOC 995 milliárd jüannal, azaz 140 milliárd dollárral növelte a pénzügyi rendszer likviditását középtávú hitelprogramjának keretében. A központi bank bejelentette azt is, hogy a programban kibocsátott, egy évre szóló hitelek kamatlába 2,5 százalék maradt. A jegybank utoljára 2023 augusztusában változtatott a szinten, akkor 15 bázisponttal csökkentette.

A PBOC emellett 89 milliárd jüant juttatott a bankoknak hétnapos fordított repoműveletek keretében, ezen műveletek kamatszintje sem változott, maradt az 1,8 százalék. Ezt a kamatlábat ugyancsak tavaly augusztusban csökkentették, 10 bázisponttal.

Az MLF hitelezést a kínai jegybank a kereskedelmi bankok likviditásának biztosítására használja, és közvetlenül hat az egyéves hitelek referenciakamatára (Loan Prime Rate/LPR).

Az egyéves LPR most évi 3,45 százalék. A jegybank 2022 augusztusa óta kétszer változtatta a kamatot: 2023 júniusában az addig érvényes 3,65 százalékról 3,55 százalékra, majd két hónappal rá, augusztusban a jelenleg is érvényes 3,45 százalékra.

A kamatszint felülvizsgálatára január 22-én kerül sor.

Az LPR a kínai központi bank kamatreformja után, 2019 augusztusában lett az új irányadó ráta. 2020-tól a jegybank megköveteli a bankoktól, hogy az új hitelek kamatainak meghatározásakor az LPR-t vegyék alapul.

 

 

 

Egyre erősebb a defláció Kínában, miközben tavaly az ország exportja és importja egyaránt visszaesett. Ezek már olyan jelek, mint az 1929-es világválságnál, a helyzet azért mégsem annyira drámai. Erről írtunk részletesen a napokban >>>