A szerdai kormányülés napirendjére kerülhet, és akár már dönthetnek is arról, hogy szükséges-e ismét beavatkozni az inflációs folyamatokba a fogyasztói árakat kontrolláló, kormányzati intézkedéssel – értesült az Economx kormányzati körökből.
Úgy tudjuk, az árszabályozásról szóló, lehetséges intézkedések egyikeként merülhet fel az árstop bevezetése bizonyos alap élelmiszerekre, a korábbitól eltérő módszertan szerint.
Kapcsolódó
Ezen kívül több javaslat is a kormány asztalára kerülhet szerdán az árszabályozás témájában: így például az egyes élelmiszerekre alkalmazott árrés maximált mértékének meghatározása, vagy a fogyasztói árképzés egyéb korlátozásai az átadási árak viszonylatában.
Lapunk megkérdezte a Kormányzati Tájékoztatási Központot az értesülés kapcsán, hogy mi várható, valóban elrendelik-e az újabb árstopot és hogyan, amint választ kapunk, cikkünket frissítjük.
A miniszter szerint is elfogadhatatlan
Az árstop lehetséges bevezetésére, illetve a kormányzati beavatkozás esetleges szükségességére utaltak Nagy Márton szavai is a kedden megjelent, januári inflációs adatok kapcsán.
A gazdaságfejlesztési miniszter az NGM közleményében kijelentette, hogy a kormány minden eszközzel kész fellépni a családok védelmében, mivel elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, különösen az alapvető élelmiszerek, így például a tej és a tojás esetében.
A kormány szükség esetén minden rendelkezésre álló eszközzel azonnal beavatkozik annak érdekében, hogy az élelmiszerárakat kontroll alatt tartsa – közölte.
Mint megírtuk, januárban már egyszer „beavatkoztak” a folyamatba, amikor a miniszter berendelte a kiskereskedelmi üzletláncok képviselőit, illetve az Országos Kereskedelmi Szövetséggel és a termelőket, feldolgozókat és kiskereskedőket tömörítő Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanáccsal is egyeztetéseket folytatott.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye