A romák lobogója is felkerülhet a „világ legszebb épületére”
Miután pénteken bejelentették, hogy május 9-én visszakerül az EU-s lobogó, most egy tiszás szervezet arra kéri Magyar Pétert, hogy tűzze ki a roma zászlót is a Parlamentre.
Emelték a béreket, már nincs kedve az orvosoknak a kivándorláshoz
Gyakorlatilag megállt az orvosok külföldre vándorlása: erre utal, hogy az utóbbi években közel kiegyenlítődött a távozók és a hazatérők száma. Csak éppen nem hazánkban, hanem Horvátországban – derül ki a Vecernji List című horvát napilap vasárnapi cikkéből. Eközben startvonalhoz érkezett egy közel 850 millió eurós állami beruházás Európa egyik legmodernebb szuperkórházának megépítésére.
Drámai kilátások az iparban: idén 150 ezren kerülhetnek utcára, fuldokolnak a cégek
Drámai a helyzet a németországi fém- és villamosiparban: a Gesamtmetall munkaadói szövetség szerint körülbelül 150 ezer munkahely van veszélyben.
Orvosi kamara: most egy nő megrázó történetével mutatnak rá a viszontagságokra
Egy 24 éves nő tragédiáján keresztül hívja fel a figyelmet a krízisellátás hiányosságaira a Magyar Orvosi Kamara legújabb posztja, amelyben rámutatnak: a pszichiáterek küzdelme most arról szól, hogy érdemben javuljanak a társadalom lelki ellátásának körülményei.
Végre zuhan az egyik alapélelmiszer ára, bár a háttérben tombol a megélhetési harc
Látványos árcsökkenés figyelhető meg a magyarországi kiskereskedelemben a tejtermékek piacán: egyes üzletekben már 200 forint körüli literáron is elérhető az UHT tej, ami jelentős változást jelent a korábbi időszakhoz képest – hívta fel a figyelmet az online Árfigyelő alapján az Agroinform.
Friss közvélemény-kutatás: erős jobboldali fölény várható a választásokon
Vasárnap a magyar ingázók, kitelepültek számára is fontos, két tartományban tartanak választásokat a németeknél: Bajorországban mintegy tízmillióan, míg a Mercedes hazájában, a délnyugati Baden-Württembergben 7,7 millióan szavaznak, idén először a 16 évesek is.
Nem vár tovább a kormány, külön gépekkel menti ki polgárait a háborús térségből
A német, a cseh és az osztrák kormány hétfőn úgy döntött: nem várnak tovább a légtérzár miatt, illetve biztonsági okokból kényszerpályán várakozó légitársaságokra, hanem külön katonai és magángépeket küldenek a Közel-Keletre, hogy hazaszállítsák a háborús övezetben rekedt honfitársakat – derül ki a külföldi sajtójelentésekből.
Putyin közeli bizalmasa szerint Trump nem béketeremtő, hanem egy agresszor
Világszerte heves reakciókat váltottak ki az Irán elleni, izraeli-amerikai támadások és a közel-keleti térségben robbant megtorló csapások: Oroszország az agresszorok veszélyes kalandját és várható „nukleáris katasztrófát” emleget, míg az európai szövetségesek elítélik a válság fegyveres elmélyítését. Kína mélyen aggódik, Pakisztánt viszont felfűtötte a harci lendület.
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Friss elemzést közölt a német kormány keleti gazdasági bizottsága legfontosabb nyugati partnerünk 2025-ös külkereskedelméről. Ebben megállapítják: a növekedés látványos volt, és a Kelet-Közép európai régió, azon belül több szomszédunk egyre jövedelmezőbb exportpiaca a németországi vállalatoknak. Viszont kiemelték, hogy „Magyarországgal problémák vannak”.
Szintlépés? Tűzszünet nélkül is érkezhetnek a nyugati katonák Ukrajnába
Felszaladt a szemöldöke az újságíróknak, amikor friss interjújában Boris Johnson korábbi brit miniszterelnök kijelentette: nem kellene megvárni a tűzszünetet Ukrajnában, a nyugati katonai alakulatokat már most betelepíthetnék, hogy „beindítsanak egy kapcsolót” Putyin fejében.
Választás 2026: Ön tudta, hogy egy kisebb kanapé árából bármelyik helyi jelölt listázhatja?
Fejenként 3 forintért juthatnak a választópolgárok személyes adataihoz a hivatalos jelöltek és a pártok – tájékoztatott az NVI. Aki nem szeretné, hogy a politikusok listázzák, külön rendelkeznie kell a választási irodánál.