Már-már azt hittük, hogy vége a kánikulának, amikor ismét berobbant a nagy meleg, és ez még a mai napon is kitart. Szombaton azonban hidegfront érkezik hűsítő csapadékkal.
Pénteken tetőzik a kánikula. Napos idő várható fátyolfelhőkkel, csapadékra nem kell számítani. Élénk, erős lökések kísérhetik a délies szelet. Kora reggel 20, délután pedig 32 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között erős fokozatot érhet el, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről – írja az Időkép.
Szombatra megérkezik a hidegfront, emiatt gyakran lesz fölöttünk erősen felhős az ég, hosszabb napos időszakok délelőtt keleten lehetnek. A Tiszántúlon kevesebb, máshol több helyen várható eső, zápor, zivatar, akár több hullámban is. A változó irányú szél zivatarok idején erős, viharos lehet, egyébként csak időnként élénkülhet meg. Kora reggel 15-23, napközben az ország nagy részén 23-29, a tartósabban csapadékos helyeken 21-22, míg keleti határ közelében 30-33 fokra készülhetünk.
Vasárnap nyugat felől szakadozni fog a felhőzet, nyugaton már sok napsütés valószínű. Ugyanakkor a középső és keleti tájakon még többfelé lehet eső, zápor, zivatar, majd délután egyre kisebb területet érint a csapadék. A Dunántúlon és északkeleten élénk, erős lesz az északi-északnyugati szél. A csúcshőmérséklet 23 és 30 fok között alakul.
Hétfőn, a tanév első napján napos időre van kilátás, a gomolyokból legfeljebb keleten, északkeleten alakulhat ki egy-egy zápor, zivatar. A Dunántúlon feltámad a déli-délnyugati szél. A kora reggeli 12-18 fokról délutánra 26 és 32 fok közé melegszik a levegő.
Kedden nyugat felől újabb front érkezhet záporokkal, zivatarokkal.
Kiűzhetik az erdőtüzek a magyarokat a kedvenc tengerpartjaikról
Olyan erős klímaváltozásra utaló jeleket észleltek a tudósok, amelyek a melegebb és szárazabb körülmények irányába mutatnak. Az idei erdőtüzek nem jeleznek jót, ha az országok nem térnek át gyorsabban a fosszilis tüzelőanyagok használatáról más energiaforrásokra, akkor ebben a században akár 3 Celsius-fokos felmelegedés is várható.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket