Papp Gábor (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy 2021 tavaszán vette át a nyílt közbeszerzési eljáráson nyertes vállalkozó az egykori buszpályaudvar helyén a munkaterületet. Az 1,1 milliárd forintos uniós forrásból indult – később mintegy 250 millió forinttal kiegészített – beruházás kivitelezőjével azonban két és fél évvel később, 2023 októberében szerződést bontott a város önkormányzata, mert a munkálatokat nem fejezte be, emiatt pedig jogi eljárások is indultak.
A polgármester jelezte: a kivitelezés 25-30 százalékos készültségig jutott, de azért, hogy a 2023 végén záruló uniós pénzügyi ciklus vége miatt ne érje anyagi vagy jogi retorzió az önkormányzatot, sikerült magyar állami támogatást szerezni. Az erről szóló kormányhatározat szerint hazai forrásból fejeződhet be Hévíz belvárosában a fejlesztés, némileg csökkentett műszaki tartalommal.
Az eredeti tervek szerint továbbra is a belváros bővítését szolgálja a beruházás, a Deák tér és a Kölcsey utca új burkolatot és közvilágítást kap, illetve zöldszigeteket alakítanak ki. A volt buszpályaudvart korábban tourinform irodaként hasznosították volna, de most lebontják, a helyére gyógyvizes ivókutat építenek, később pedig szabadtéri színpadot is állítanak – ismertette Papp Gábor.
Jelezte, hogy várhatóan még augusztusban kiírják az új nyilvános közbeszerzési eljárást a félbehagyott építkezés befejezésére. Ha eredményes lesz, a tervek szerint két-három hónapos munkafolyamat végén, december 31-re lezárulhat a gyógyhelyfejlesztési beruházás.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nem egyértelmű, hogy a tulajdonosnak joga van eladni a saját lakását
Máris megvan, ki lesz az ideiglenes pápa az egyházfő nélküli időszakban

Németország hamarosan háborúban állhat Oroszországgal, a történelem dadogni kezdett

Ferenc pápa végrendelete: szokatlan pápatemetés lesz

Sokkoló adatok: ennyivel zuhant Ukrajna lakossága a háború óta

Halálos áldozatok tömkelegére kell számítani Európában a közeli jövőben

Mérföldkő ez a felfedezés: így lehet csökkenteni a demencia kockázatát

Még egy jelentős világszervezet vezetője távozott húsvétkor

Van valami, amivel sakkban tartja a világot: monopolhelyzetben Kína
