A március 15-ei nemzeti ünnep eseményei mellett népszerű program lesz a hétvégén a belföldi utazás is:
- Eger,
- Budapest,
- Gyula,
- Hévíz
- és Siófok
a legkeresettebb úti cél – közölte saját adatai alapján a Szallas.hu csütörtökön.
A foglalási statisztikák szerint a tíz legnépszerűbb hazai úti cél között szerepel még Szeged, Zalakaros, Egerszalók, Miskolc és Hajdúszoboszló is. A legtöbb vendégéjszakát az észak-alföldi, a balatoni és a dél-alföldi régiókban töltik az emberek.
A foglalások 58 százaléka 70 ezer forint alatti,
harmada 70-170 ezer forint közötti, míg 9 százaléka meghaladja a 170 ezer forintot. A belföldi utazásokhoz sokan használtak SZÉP-kártyát: márciusban eddig az online fizetések összértékének 27 százalékát fizették ezzel.
A szállástípusok közül továbbra is a hotelek a legkeresettebbek, tízből négy vendég ezt választja. A foglalások negyede apartmanokba, ötöde vendégházakba szól, míg a vendégek 11 százaléka panziót, 4 százaléka pedig egyéb szálláshelyet választ. A foglalások csaknem fele wellness-szálláshelyekre érkezett.
Kitértek, a Szallas.hu március elején, a belföldi üdülési szokásokról készített online felmérésére is, amelyben 1012, 18 év feletti személy vett részt.
Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője az eredményekről a közleményben megjegyezte, hogy
a többség legalább két alkalommal tervez belföldi üdülést idén.
Az adatok szerint a legbiztosabb utazási időszak továbbra is a nyári főszezon: július és augusztus, amelyet május és április követ.
Hozzátették, hogy a válaszadók ötöde az idén többször tervez belföldi utazást, mint tavaly, míg kétharmaduk nagyjából ugyanannyi utazással számol, mint az előző évben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ez még nem tavasz, van benne egy bökkenő
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az