A kormány jóváhagyta a 471-es számú főút Debrecen és Hajdúsámson közötti szakaszának (Hajdúsámson elkerülésével) 2x2 sávosra történő fejlesztését, 22 milliárd forintos költséggel. Szintén épül egy új út Székesfehérváron és elkezdődhet az M60-as gyorsforgalmi út tervezése Pécs és Szigetvár között.
Szerző(k): Németh GézaA kormány 2016-os ígérete volt, hogy 2020-ig az összes megyei jogú várost elérhetővé teszik gyorsforgalmi úton a Modern Városok Program fejlesztései révén. A 2011-ben elkezdett M85-ös Csorna és Sopron közötti szakaszát már 2017 óta építik, ez várhatóan fél éven belül elkészül.
Szerző(k): Szabó DánielElkezdődött a 6231-es, Paks és Cece közötti út felújítása - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Tolna megyei igazgatója, Becze Szabolcs hétfőn az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielNovemberben indul az M83-as út fejlesztése 132 milliárd forint állami forrásból, amely révén új nyomvonalon lesz elérhető Pápáról Győr és az M1-es autópálya - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielNégysávossá bővítette az 54-es főút kecskeméti szakaszát a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából – közölte a NIF Zrt. az MTI-vel szerdán.
Szerző(k): Szepesi AnitaA 83-as számú főút M1-es autópálya (Győr) és Pápa közötti szakaszának építését 132,2 milliárd forintban határozta meg a kormány. Ebből 87,9 milliárdot áll az uniós Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP).
Szerző(k): Németh GézaJelenleg mintegy 6000 köbméternyi szabálytalanul elhelyezett szemét található a magyar közutak mentén, az illegális szemétlerakások száma évről évre növekszik, idén már 1420 tonnányi szabálytalanul kihelyezett szemetet gyűjtöttek össze, és szállítottak hivatalos lerakóhelyekre Magyar Közút munkatársai közölte a nonprofit társaság kedden az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó DánielHazai finanszírozásból, mintegy 3,2 milliárd forintból felújítják a Mezőhegyes és az M43-as autópálya közötti utat – tájékoztatta a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden az MTI-t.
Szerző(k): Szász Péter