Egy balatoni étterem tulajdonosa úgy látja, a szállásköltségek jelentik a balatoni nyaralás szűk keresztmetszetét, azaz elsősorban azok emelkedése tarthatja távol a pihenni vágyókat a magyar tengertől.
Szerző(k): Komócsin SándorEgy, sok mindennel foglalkozó szibériai üzletember veszi át a McDonald's oroszországi gyorsétterem-hálózatát a kormány bábáskodása mellett. Az új tulajdonosnak nem újdonság a vendéglőüzemeltetés, bár az olajfinomításhoz és az egészségügyi szolgáltatáshoz is ért.
Szerző(k): Komócsin SándorSok vendégnek csípheti a szemét, hogy az egyik balatonfüredi étteremben 300 forintot számítanak fel, ha valaki kétfelé osztva kéri az ételt - olvasható a Blikkben.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA járvány két esztendejében közel négyezerrel csökkent a vendéglátóhelyek száma. A második korlátozáshullámot már kevesebben bírták, ez rázta meg erősebben a vendéglátást. A cukrászdák kifejezetten válságállóak voltak, nem is csökkent a számuk, a szórakozóhelyek ötöde viszont eltűnt.
Szerző(k): Molnár CsabaAz éttermekbe tavaszra visszatértek a vendégek, de csak a minőségi szolgáltatás érdekli őket. Ezért azonban hajlandóak többet is fizetni. Az éttermek akciói nem számítanak, a netről választanak evőhelyet.
Szerző(k): Molnár CsabaCsaknem megkétszereződött a vendéglátózás az első negyedévben, de két év járványidőszak elmaradásának legyúrásához eddig ez kevés volt. A nyaralás, az élénkülő turizmus és a szigetezés viszont segíthet. Persze vendéglősöknek is minden drága, az alapanyag, energia, munkaerő is – a vendégnek az éttermezés ezért meg még inkább.
Szerző(k): Molnár CsabaNehéz napok köszöntöttek Gerhard Schröder volt német kancellárra, akit Putyinnal való barátsága miatt előbb saját pártja aszólította fel kilépésre, majd parlamenti képviselők kezdeményezték, hogy fosszák meg a nyugalmazott kancellárként élvezett kiváltságaitól. Most pedig fotója még kedvenc berlini éttermének étlapjáról is lekerült - számolt be az Infostart.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóA koronavírus-járvány csöbréből az ukrajnai háború vödrébe kerültek a csehországi vendéglők, a vendéglősök egy része már nem is hasonlítgatja a forgalmat a 2019-es boldog békeidők végének időszakához.
Szerző(k): Komócsin Sándor