áramszolgáltató

07.
13.
06:40
Nagyot drágul az áram a szomszédban

Nagyot drágul az áram a szomszédban

Az elektromos energia jelentős drágulását várják Szlovákiában. A jövő év elejétől akár tíz százalékkal is emelkedhet az áramár.

Szerző(k): Barabás Júlia
06.
19.
12:00
Tolnában fejleszt az E.On

Tolnában fejleszt az E.On

Két és fél milliárd forintot fordít 2018-ban az E.On-csoport áram- és gázhálózati beruházásokra, üzemeltetésre Tolna megyében – mondta Gelencsér Lajos, a cég dél-dunántúli áramhálózati társaságának vezérigazgatója.

Szerző(k): Szász Péter
06.
15.
10:24
Riasztást adott ki az áramszolgáltató

Riasztást adott ki az áramszolgáltató

Az elmúlt napokban az E.On ügyfélszolgálatára új típusú visszaélési kísérletekről szóló jelzések érkeztek. A bejelentések szerint az E.On Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. nevével visszaélve, számítástechnikai termékek értékesítésére vonatkozó ajánlattal és - valójában fiktív - számlára (díjbekérésre) hivatkozva próbálják ismeretlenek elérni, hogy különböző összegeket átutaljanak számukra - hívta fel a figyelmet a szolgáltató.

Szerző(k): Domokos László
06.
13.
07:26
Vihar: több tízezer embernél nincs áram még mindig

Vihar: több tízezer embernél nincs áram még mindig

Négy megye több településén szünetel az áramszolgáltatás az éjszakai viharok miatt - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerda reggel az MTI-t. A tűzoltókat főként kidőlt fák, letört ágak miatt riasztották.

Szerző(k): Dzindzisz Sztefan
04.
02.
11:11
Friss hír jött az ingyen áramról - forradalmi változás készül

Friss hír jött az ingyen áramról - forradalmi változás készül

Éveken át csendben folytak a kutatások a Lockheed Martin amerikai technológiai vállalat olcsó, törpe méretű fúziós atomreaktorával, a legfrissebb hír szerint azonban a cég – szintén csendben – tett egy jelentős lépést a terv megvalósítása felé. Ha a technika működőképesnek bizonyul, az fordulatot hoz az emberi történelemben.

Szerző(k): Komócsin Sándor
03.
28.
14:52
Szünetel a Telekom szolgáltatása egyes helyszíneken - itt a lista

Szünetel a Telekom szolgáltatása egyes helyszíneken - itt a lista

A Magyar Telekom Nyrt., illetve a helyi áramszolgáltatók hálózatkorszerűsítési munkálatai országszerte eltérő időpontokban üzemszünetet okozhatnak az ügyfeleknél. A húsvét előtti időszakban a megszokottnál több helyszínen várható a szolgáltatás több órányi, vagy akár félnapos időtartamú szünetelése. A cég közzétette a helyszínek listáját.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
03.
20.
07:55
Helyreállt az áramszolgáltatás Békés megyében

Helyreállt az áramszolgáltatás Békés megyében

Kedd hajnalra helyreállt az áramszolgáltatás Békés megyében, ahol a hétvégi hófúvás miatt több ezer háztartás maradt áram nélkül - közölte Feuerwerker Béla a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.

Szerző(k): Dzindzisz Sztefan
03.
19.
11:01
Késnek a villanyórák egész Európában - mi történt?

Késnek a villanyórák egész Európában - mi történt?

A kontinentális Európa áramfogyasztói millióinak késnek az áramhálózat frekvenciája által vezérelt órái - idézi a vg.hu Aszódi Attila, a két új paksi atomblokk építéséért felelős államtitkár blogját.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
02.
27.
19:15
Meddig bírja a Mavir az emelkedő áramigényt?

Meddig bírja a Mavir az emelkedő áramigényt?

Szélsőséges időjárási körülmények között is biztosított az áramellátás, a szükséges kínálat rendelkezésre áll, a magyarországi villamosenergia-rendszer a többszörös hibát is kibírja - közölte az MTI kérdésére kedden a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.

Szerző(k): Szász Péter