Iránból induló líbiai nyersolajszállító tankhajó okozta az izraeli partoknál a két héttel ezelőtt észlelt, súlyos olajszennyeződést - írja az izraeli közszolgálati televízióra hivatkozva az MTI jeruzsálemi tudósítóka.
Szerző(k): Domokos ErikaA farkasok már visszatelepültek hazánkba, a medveészlelések száma pedig évről évre emelkedik. Különösen az Észak-magyarországi régióra jellemző a csúcsragadozók jelenléte. A védett, ritka, de annál veszélyesebb állatokkal való találkozás veszélyt jelenthet a túrázók számára, de a ragadozók előfordulása az erdőgazdaságok működését is befolyásolhatja.
Szerző(k): Kónya ÁdámKét legyet ütnek egy csapásra a tihanyi limnológiai intézet kutatói: egyrészt megoldották a tó nemes ragadozó halainak eddig drága import alapanyagból való táplálását, másrészt ezzel "hasznossá" tették a Balatonban tömegesen jelen lévő inváziós kagylófajokat (Dreissena), ezekből nyerik ki ugyanis a tápanyagot.
Szerző(k): Molnár CsabaTöbb mint 200 ezer ember töltötte ki a kormány állatvédelmi kérdőívét.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz agrártárca a túrázókat arra figyelmeztette, legyenek óvatosak, ha csíkos kismalacot látnak.
Szerző(k): Rácz GergőRendkívüli támogatást kaphatnak a pandémia miatt nehéz helyzetbe került magánalapítású állatkertek - közölte az Agrárminisztérium szerdán az MTI-vel.
Szerző(k): Szász PéterMár 200 ezren mondták el a véleményüket a kormány által az állatvédelem és a felelős állattartás témakörében indított online felmérésben – mondta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott a Facebook-oldalán vasárnap közzétett videóban.
Szerző(k): Szepesi AnitaEmu a Róka-hegyen!! Most!" - írta egy olvasó a 444.hu-nak fényképet is mellékelve leveléhez, amin valóban egy emu látható, a dunazug-hegyvidékhez tartozó rókahegyi Róka-hegyen.
Szerző(k): Szepesi Anita