Egyiptom 53 milliárd dollárra becsülte a lerombolt övezet újjáépítésének költségeit új kikötővel és repülőtérrel, egyben kizárnák a Hamászt a kormányzásból. Az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint az arab vezetők a palesztin lakosság helyben maradását szeretnék Trump kitelepítéssel egybekötött fejlesztési tervével szemben, mivel csak így tartják a kétállami megoldást kivitelezhetőnek.
Szerző(k): Vígh GáborA pénzügyi segélyek befagyasztásán túl hírszerzési információkkal se látják el a háborúban álló országot az amerikai erők, mondta John Ratcliffe CIA igazgató. Az amerikai tiszt hozzátette: abban az esetben, ha Zelenszkij nagyobb hajlandóságot mutat a békekötésre, akár fel is oldhatják az információs szünetet.
Szerző(k): Gulyás ÁbelA háború nagyon sok rossz dolgot hozott, de ahogy elmegy, úgy el is viszi ezeket – jelentette ki Washingtonban Szijjártó Péter külügyminiszter nem sokkal az előtt, hogy találkozott volna amerikai kollégájával. Szerinte a nyugat-európai államok szervezkednek Donald Trump ellen.
Szerző(k): Economx„Egy napon, amely talán soha nem jön el, kérni fogok tőled egy szívességet” – hangzott el „A keresztapa” című filmben. Az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint most úgy tűnik, ez a nap mindenki számára egyszerre érkezett el.
Szerző(k): Vígh GáborVolodimir Zelenszkij közölte, hogy Ukrajna a történtektől függetlenül nem hátrál meg és kész aláírni a természeti erőforrásokkal kapcsolatos megállapodást.
Szerző(k): G. É.Emmanuel Macron francia elnök és Keir Starmer brit kormányfő is Washingtonba utazott, hogy Ukrajna kapcsán jobb belátásra bírja Donald Trump amerikai elnököt. Pénteken aztán Volodimir Zelenszkij is meglátogatta amerikai kollégáját, hogy az ukrajnai ritkaföldfémekről egyezkedjenek, a találkozó azonban látványos kudarcba fulladt. Németországban eközben világossá vált, hogy Friedrich Merz kezdhet koalíciós tárgyalásokba. Ezek voltak a hét legfontosabb külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennMark Rutte NATO-főtitkár reményét fejezte ki, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és amerikai kollégája, Donald Trump megbékélnek egymással, miután a Fehér Házban összevesztek.
Szerző(k): H. A.Keir Starmer brit kormányfő az Egyesült Államokba utazott, hogy Donald Trump amerikai elnökkel egyeztessen. A találkozón kulcsfontosságú téma lehet az ukrajnai háború, a NATO-kötelék és a védelmi kiadások. De a brit miniszterelnök arra is kísérletet tehet, hogy rávegye az amerikai államfőt, az Egyesült Királyságból érkező termékekre ne vessen ki extra vámokat.
Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn