Megkezdte a Velencei-tó vízpótlásának előkészületet a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság – tudta meg a hvg.hu Siklós Gabriellától, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivőjétől. Az előkészületek első lépéseként elkezdték leüríteni a Zámolyi-víztározó vizét, amit egyelőre a Pátkai-víztározóba engednek át. Kiadós eső nélkül azonban kevés lesz a víztározó vize a tó vízszintjének javításához.
Szerző(k): Domokos ErikaA magyar kormány 33 millió dollár (mintegy 10 milliárd forint) kötött segélyhitelt nyújt a Fülöp-szigeteknek vízügyi projektek finanszírozásához.
Szerző(k): Németh GézaLassan tényleg háborúznak a vízért az Egyesült Államok nyugati államaiban: az egyre aszályosabb évek követik egymást, így a farmereknek eleve nehezebb az öntözés, de az illegális marihuána-ültetvények fenntartói gyakorlatilag teljesen kiszárítják a kisebb folyókat. A hatóságok szigorúbb fellépése és a razziák sem javítottak a helyzeten.
Szerző(k): Szabó DánielSikeresen zárult a Hulladékmentes Tisza program, amelyet a Tiszai PET Kupa, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a The Coca-Cola Foundation - a Coca-Cola globális alapítványa - indított útjára 2019-ben, a háromoldalú összefogásnak köszönhetően 80 tonna hulladékot távolítottak el a Tiszából és árteréből - közölte a Tiszai PET Kupa pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó DánielA mostani dunai árhullám biztonsággal levezethető az árvízvédelmi töltések között vagy a kijelölt ártereken - tájékoztatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) hétfőn az MTI-t.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA balatoni vízminőség-változás hatékonyabb nyomon követése érdekében ötéves együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási megállapodást kötött kedden a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLK), az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a három érintett dunántúli vízügyi igazgatóság - tájékoztatta az OVF az MTI-t.
Szerző(k): Domokos ErikaA Mészáros és Mészáros Kft. és a Békés Drén Kft. végezhet Szegeden csapadék és tisztított szennyvíz elvezetéséhez kapcsolódóan előkészítési munkákat, nettó 8 milliárd 36 millió forintért. A beruházást az állam finanszírozza.
Szerző(k): Németh GézaA Dunában a kijelölt területeken kívül tilos fürdeni - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a rendőrség honlapján közzétett tájékoztatóban, amelyben a fürdőzők, vízi sportot űzők és hajózók figyelmét hívja fel a folyó veszélyeire.
Szerző(k): K. Kiss Gergely