Összeállt hat egyetem kuratóriuma, amelyeknél alapítványi kézbe adják a fenntartói jogokat. Bódis József államtitkár azt is bejelentette, hogy összeolvad a Kaposvári Egyetem és a Szent István Egyetem - idézi az MTI hírét a hvg.hu.
Szerző(k): Szepesi AnitaJúnius 17-én újabb üteméhez érkezik az Antenna Hungária technológiaváltása, a MinDig TV és MinDig TV Extra szolgáltatásait érintő átállás, amely március és augusztus között tíz ütemben zajlik. Az átállás alatt nem lesz majd adás a tévékben az érintetteknél.
Szerző(k): Szabó DánielJúnius 1-től Kövér András tölti be a gazdasági igazgatói pozíciót az Electrolux Magyarországnál - adta hírül a cég.
Szerző(k): Domokos LászlóA magyarok körében még mindig erős a Kádár-rendszer iránti nosztalgia, a fideszes szekértábornak is több mint harmada gondolja úgy, hogy a magyarok többsége jobban élt Kádár idején, mint a mostani Orbán-kormányzás alatt - derül ki a a Policy Solutions és a Friedrich-Ebert-Stiftung közös felméréséből. A közvélemény-kutatás emellett arra is rámutat, hogy az embereknek leginkább az anyagi gyarapodás lehetősége, a rend és a kiszámíthatóság hiányzik.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz iráni parlament elfogadta hétfőn a pénzreformot.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMárcius 1-től Égi Zsolt a magyarországi McDonald's új ügyvezető igazgatója. A szakember a vállalat első számú vezetői pozíciójában Horváth Ágnest váltja, aki a vállalatnál eltöltött kiemelkedően sikeres 20 év után úgy döntött, hogy más területen kívánja folytatni szakmai pályafutását - írja közleményében a cég.
Szerző(k): Szabó DánielA magyar munkavállalók állásukat biztosnak érzik, az újbóli elhelyezkedési esélyeiket pedig továbbra is optimistán ítélik meg; a megkérdezettek 72 százaléka minimum öt évre biztosnak látja a pozícióját a munkahelyén, és 76 százalékuk véli úgy, hogy a cég, amelynél dolgozik, öt év múlva is működni fog - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielGyengült a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest hétfő reggel a bankközi devizapiacon - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Dániel