A húsz legfejlettebb gazdaságban soha nem látott visszaesést hozott az idei második negyedév. Összességében sokkal jelentősebb volt a zsugorodás mint akár a 2009-es pénzügyi válság idején, egyetlen ország tudott csak függetlenedni a trendtől.
Szerző(k): Rácz GergőKevés dolog vágta így földhöz a magyar gazdaságot a jegyzett történelemben, mint a koronavírus-járvány. A Központi Statisztikai Hivatal megjelentette a második negyedévi GDP-adatot, a visszaesés letaglozó, éves viszonylaban 13,6 százalékos zuhanást szenvedett el az ország.
Szerző(k): Rácz GergőSvédországban, amelynek kormánya laza karanténszabályaival szerzett hírnevet magának az elmúlt hónapokban, immáron szigorúbbak a korlátozások, mint a vele szomszédos országokban. A szakértők rettegve várják az őszt, amikor új rohamra indulhat a koronavírus az emberek ellen.
Szerző(k): Komócsin SándorA kereskedelemnek akár ötöde elveszhet, azt követően, hogy a covid-19 miatt széthullanak a világ minden táján a termelési és beszerzési láncok. Ha gyszer sikerül is a világgazdaságnak kilábalnia, minden bizonnyal már semmi nem lesz olyan, mint azelőtt volt.
Szerző(k): Rácz GergőA gazdasági helyzet kezelésére négy rendeletet írt alá Donald Trump amerikai elnök szombaton, beváltva azt a fenyegetését, hogy saját hatáskörében cselekszik, ha a kongresszus nem fogadja el koronavírus-járvány által megtépázott gazdaság ösztönzését célzó új csomagtervet - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaMíg áprilisban 169 ezer, addig júniusban 191 ezer fogalalkoztatott után érvényesítettek a járványnak leginkább kitett ágazatokra vonatkozó adókedvezményt - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára, aki szerint ez azt mutatja, hogy a gazdasági kilábalás már megkezdődött.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA 2008-as globális pénzügyi krízis vagy akár az 1929-1933 közötti nagy gazdasági világválság mértéke sem hasonlítható a jelenlegi világgazdasági sokkhoz. A jelenlegi krízis azonban mindössze néhány hét leforgása alatt robbant be a köztudatba. Nem kérdés, hogy a kis- és középvállalkozások (kkv) különösen nagy bajban vannak az elmúlt 4 hónap történései alapján.
Szerző(k): EconomxA szerbiai válságstáb ikonikus szakértőjét aggasztja, hogy az állampolgárok nem tartják be kellő fegyelmezettséggel a biztonsági szabályokat, ami ellen tenni kell valamit.
Szerző(k): Barabás Júlia