A magyar, és egyben a régiós piacon valóban bőven lenne még tere fejlődésnek, mert európai összehasonlításban mindössze a 32. helyet foglaljuk el a rangsorban a szerint, hogy mennyire számítunk erős kockázati tőkepiacnak. Ebben most hatalmas fordulat jöhet, ugyanis egyedülálló lehetőség kap idén a magyar startup és innovációs ökoszisztéma.
Szerző(k): Hercsel AdélA kormány által októberben meghirdetett 1400 milliárd forintból megvalósuló Demján Sándor Program 8+1 elemből álló finanszírozási csomagja a hazai kkv-k támogatása révén járulna hozzá a jövő évi három százalékos gazdasági növekedéshez. Mutatjuk, hogy ennek keretében 2025 legelejétől pontosan mit és hogyan kapnak az államtól a magyar vállalkozások.
Szerző(k): Hercsel AdélHihetetlen variációi vannak már a virslinek, a hagyományos roppanós, juhbeles mellett már nem csak a baromfivirsli van jelen, hanem péládul a sajtos és a chilis is. Viszont vásárlás előtt érdemes az összetevőket elolvasni, ha előre csomagolt terméket választunk. A virsli összetételét egyébként a Magyar Élelmiszerkönyv szigorúan szabályozza, így nem fürödhetünk be, csak résen kell lenni.
Szerző(k): L. K.Megy a matek, és most úgy tűnik, hogy a kormányzat gazdasági programjai 2025 második felében, vagy 2026 elején fejtik ki a hatásukat. Ugyanakkor az elemző elárulta, létezik olyan forgatókönyv, ami pesszimistább, mint Orbán Viktor terve.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA kormányzat célja, hogy javuljon a magyar vállalkozások exporttevékenysége, de ehhez a menedzsment tudásának bővítése mellett komoly tőke finanszírozásra is szükség van. Hogy lesz ebből méretugrás? Erről is beszélgettünk a Nemzeti Tőkeholding elnök-vezérigazgatójával.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaCsak az elmúlt két évben összesen akár 70 százalékkal is növekedhettek a kis- és mikrovállalkozások bankszámla költségei. Mindez főleg a magas inflációnak és a pénzügyi tranzakciós illeték emelkedésének köszönhető.
Szerző(k): G. É.Hiánypótlónak számító újítással erősítik a vállalkozások közti kapcsolatépítést. Egyéni vállalkozók is csatlakozhatnak az oldalhoz.
Szerző(k): S. Z.Fontos megállapodást írt alá a BÉT a fővárosi és az országos iparkamarákkal azzal kapcsolatban, hogy a nemzetközi piac és a tőzsdére lépés karnyújtásnyira legyen a hazai kkv-szektornak.
Szerző(k): S. Z.