Miután Orbán Viktor tusványoson elmondott, rasszista kritikákat kapó beszéde miatt lemondott Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott, most nyílt levélben jelezte, hogy visszavonja azt, mert megnyugtatták a kormányfő csütörtöki bécsi szavai.
Szerző(k): Szabó DánielA kormány forráselvonó döntése miatt nem épül meg a Budakalász elkerülő út, továbbá az 51-es számú főút Kalocsa és az M9 gyorsforgalmi út közötti szakasza.
Szerző(k): Németh GézaA békéscsabai labdarúgó pálya rekonstrukcióját a Swietelsky Magyarország Kft. végezheti el, nettó 6 milliárd 923 millió forintért. A nyíregyházi sportcsarnok közbeszerzését viszont visszavonta a beruházó.
Szerző(k): Németh GézaEgy híd és a hozzákapcsolódó út, három útépítés és egy kerékpárútépítés közbeszerzését vonta vissza indoklás nélkül a beruházó NIF. Közöttük van az M1-es autópálya háromsávosítása is.
Szerző(k): Németh GézaÖsszesen több mint 3 millió kilogramm Kinder-terméket vontak vissza a piacról, miután áprilisban számos szalmonellás megbetegedés történt Európában, a lépésnek több tízmillió eurós pénzügyi hatása lesz - mondta Nicolas Neykov, a Ferrero cég franciaországi igazgatója a Le Parisien című napilapnak.
Szerző(k): Domokos LászlóKivonja a forgalomból az OGYÉI egy torokfájás elleni szopogató tabletta, a Strepfen egy gyártási tételét. A felfüggesztés oka, hogy a tabletta nem olyan, mint amilyennek a betegtájékoztatóban leírják, de nem jelent betegbiztonsági kockázatot.
Szerző(k): Molnár CsabaKivonja a forgalomból az OGYÉI két vérnyomáscsökkentő gyógyszer, az Accuzide és az Accupro három, illetve kettő kiszerelésének összesen több mint egy tucat gyártási tételét. Emellett nem lehet árusítani a Vigantol d-viamin készítmény egy gyártási tételét sem. A gyógyszerekkel szemben minőségi hiba lehetősége vetődött fel.
Szerző(k): Molnár CsabaAz Egyesült Királyságban visszahívták a Kinder Meglepetés csokoládék egy részét a boltokból, mert számos olyan szalmonellás megbetegedést tapasztaltak, ami összefüggésbe hozható velük. Más országok is érintettek lehetnek.
Szerző(k): Komócsin Sándor