Megjelent a Magyar Közlönyben az a rendelet, amelyben a kabinet előírja az automata bankjegykiadó gépek országos lefedettségének biztosítását.
Szerző(k): T. E.Megkérdőjeleződött a Balaton-mentén fekvő települések sport- és focipályáinak lehetőségei. Ám a gazdag múlt után a jövőt is tudatosan javallott építeni. Hogyan alakul át ez a helyi társadalmat meghatározó világ?
Szerző(k): Sándor ZoltánA nyugdíjasok is csak ötezer főnél kevesebb lakosú kistelepülésen kérhetik ingatlanjaikra a támogatást.
Szerző(k): T. E.A 65 milliárd forint keretösszegű Versenyképes Járások Program lassan teljesen összeáll, amire nagy szükség is van, hiszen még a szakminiszter szerint is a 197 járásból 163 az átlag alatti gazdasági szint alatt van.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA kormány új jogszabály-módosítással gyorsítaná a szakrendelőkben történő ellátást: megszűnne a területi kötöttség, és bárki bárhol igénybe vehetne bármilyen szabad időpontot. A Medicina 2000 Szövetség elnöke szerint azonban az új időpontfoglalásos rendszer túlterheltséget és hosszabb várólistákat eredményezhet.
Szerző(k): T. E.Januárban országos átlagban az előző hónaphoz képest 1,7 százalékkal emelkedtek a lakbérek, Budapesten pedig 1,8 százalékos volt a növekedés. Éves szinten az országos mutató 9,4, a fővárosi pedig 9,5 százalékos emelkedést tükröz a KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint.
Szerző(k): Farkas TiborTavasztól naponta 25-30 vidéki mentőegység vezényelnek a fővárosba, hogy kisegítsék a sürgősségi ellátást.
Szerző(k): T. E.2025 január 1-én indul a vidéki otthonfelújítási támogatás, amelynek keretében 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe ugyanilyen önrész mellett, ami viszont akár kedvezményes hitelből is előteremthető. A támogatás lényegében bármilyen felújítási munkára fordítható és nemcsak a lakóépület korszerűsítésében érdemes gondolkodni, hiszen igénybe vehető a melléképületekre, vagy akár a kerti térburkolatok felújítására is.
Szerző(k): Juhász Attila