Hamarosan a kormány elé kerül a legfontosabb kitörési pontokat is tartalmazó nemzeti versenyképességi stratégia - emelte ki Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén.
Szerző(k): Szász PéterSzabályszerű volt a 2017-es központi költségvetés végrehajtása, a hiány és az államadósság alakulása megfelelt a jogszabályi előírásoknak, valamint az uniós feltételeknek – ezt állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) zárszámadási jelentése, amelyet a hozzá kapcsolódó makrogazdasági elemzéssel együtt Warvasovszky Tihamér alelnök pénteken adott át az Országházban Hende Csabának, a törvényalkotási bizottság alelnökének.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA B2B (business-to business, vagyis amikor cég értékesít cégnek) lead generálás teljesen más logikát kíván, mintha a végfelhasználóknak akarna egy cég eladni. Sokszor több szereplős a döntéshozatal a cégeknél, ezért aki B2B marketingben gondolkodik, annak fontos tisztában lennie pár dologgal, melyek nagyban növelhetik a sikert. Farkas Zsolt vendégcikke.
Szerző(k): EconomxMagyarországon a fiskális és a monetáris politika terén nem maradt mozgástér a gazdaság további ösztönzésére, ezért a versenyképesség és a termelékenység javítására kell összpontosítani - mondta Turóczy László, a Pénzügyminisztérium gazdaságtervezésért és versenyképességért felelős helyettes államtitkára egy szakmai eseményen.
Szerző(k): Szabó DánielDigitalizálni kell a teljes építőipart, azaz olyan számítógépes rendszert kell alkalmazni, ami lefedi a tervezői, kivitelezői és minőségellenőrzési feladatokat is, mert a szektor csak így maradhat 2020 után versenyképes a belföldi és a nemzetközi piacokon egyaránt - mondta Reicher Péter, a Graphisoft SE Magyarországért felelős vezetője az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA kormány stratégiai célja, hogy 2030-ra Magyarország Európa egyik legélhetőbb országa legyen - hangsúlyozta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az 56. Közgazdász-vándorgyűlésen szombaton, Debrecenben.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA kormány hamarosan elfogadja azt a versenyképességi csomagot, amely az MNB égisze alatt készült, és az iparkamara is véleményezte. A kormány továbbgondolta a tervet.
Szerző(k): Komócsin SándorÚgy tűnik, a lengyel kormány nagyobb veszélynek tartja a munkaerőhiányt, mint a bevándorlást. Erre utal, hogy új migrációs törvénnyel könnyítenék meg a vendégmunkások dolgát és igyekeznének haza csábítani az emigrált lengyeleket.
Szerző(k): Barabás Júlia