Elkészítették a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Magyar Kereskedelmi és Ipari Kamara (MKIK), valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) korábbi versenyképességi javaslatait figyelembe véve azt a munkaanyagot, amely alapján konkrét intézkedésekre tehetnek javaslatot Magyarország helyzetének javításáért.
Varga Mihály kifejtette: az ülésen megtárgyalt dokumentum a részletes makrogazdasági elemzés mellett nyolc területen foglalta össze azokat a javaslatokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy alapvető változások történjenek Magyarország versenyképességét illetően. Mint mondta: az adózás, a közszféra, a közigazgatás, az egészségügy, az oktatás, az infrastruktúra, ezen belül a közlekedés, illetve az energiaágazat, a vállalati innováció és a foglalkoztatás működését vizsgálva átfogó stratégia előkészítésére tettek javaslatot a tanács tagjai.
A magyar gazdaság 2013 óta tartósan növekszik, ma már 4 és 5 százalék közötti ütemben bővül - mondta.
"Ma már a magas ütemű növekedés fenntartása a legfontosabb feladat, ehhez pedig arra van szükség, hogy Magyarország versenyképességi helyzetén javítsunk" Ehhez az kell, hogy a kormány a megalapozott stratégia és cselekvési terv elfogadását követően meghozza a szükséges intézkedéseket.
Varga Mihály szólt arról is, hogy tanács ülésén a tagok véleményét és észrevételeit hallgatták meg az előkészített dokumentumról, amelyeket figyelembe vesznek.
A kép forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút