A bíborosok május 7-ével kezdődően tanácskoznak az új egyházfő megválasztásáról.
Szerző(k): Kiffer AnnaA nemrégiben elhunyt egyházfő sírhelyénél hívek hosszú sorai gyülekeztek a vasárnapi vatikáni mise közepette. Sokan fehér rózsával érkeztek, hogy leróják tiszteletüket a néhai Ferenc pápa előtt, miközben a bíborosok a konklávéra készülnek.
Szerző(k): Sándor ZoltánHúsvét hétfőn, életének 89. évében elhunyt Ferenc pápa, akinek búcsúztatására rengetegen érkeztek a Vatikánba. Az Európai Bizottság megbüntette az Apple-t és a Metát. De nyilvánosságra kerültek az ukrajnai háború lezárására vonatkozó legfrissebb amerikai tervek is. Ezek voltak a hét legfontosabb külpolitikai és külgazdasági eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennSzájára vette a német sajtó Bajorország kereszténydemokrata miniszterelnökét, aki Ferenc pápa temetését a kritikák szerint saját politikai népszerűsége érdekében, ízléstelenül használta fel – egyesek szerint Oktoberfesten érezte magát a világszintű gyászeseményen.
Szerző(k): T. K.400 ezer ember lehet jelen a Szent-Péter téren és a környező utcákban, akik még egy pillantással búcsúzni szeretnének a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápától.
Szerző(k): L. K.Ferenc pápa április 26-i temetésén a fokozott rendőri jelenléten túl az olasz légierő és a haditengerészet is kezeskedik a gyászmenetre érkezők biztonságáról.
Szerző(k): Gulyás ÁbelEgy 13. századi pápaválasztási procedúra három évig tartott, mielőtt az arra hivatott kályhából felszállt a fehér füst.
Szerző(k): S. A. S.Végső tiszteletadásra készülő gyászolók hosszú sora a Szent Péter-bazilikánál. Ez történt a Vatikánban, képekben!
Szerző(k): Economx, Hartl Nagy Tamás