A rendőrség szerint mintegy 160 ezren gyűltek össze a Szent Péter téren, hogy leróják tiszteletüket a pápa előtt, de a közeli utcákban is tömegek állnak – írja tudósításában az Index. A szertartáson 980 egyházi méltóság – bíborosok, püspökök és papok – koncelebrál, valamint 200 áldoztatószolgáló és több mint négyezer pap vesz részt. A szertartás nyelve latin.

A szentmisén a hívek imádságait hat nyelven olvassák fel: franciául, arabul, portugálul, lengyelül, németül és mandarinul. A szertartás végén következik az Ultima commendatio (végső ajánlás) és a Valedictio (búcsúvétel), majd a koporsót a Szent Péter-bazilikán keresztül átviszik a Santa Maria Maggiore-bazilikába, a temetésre.
Ferenc pápa temetési szertartását Giovanni Battista Re bíboros vezeti, aki a bíborosi kollégium dékánja. Bár ő vezeti a gyászszertartást, Re bíboros nem vehet részt a következő pápa megválasztásának folyamatában, ugyanis 91 éves.

A menet a Perugino-kapun hagyja el a Vatikánt, áthalad a Principe Amedeo di Savoia-Aosta alagúton, majd a Corso Vittorio Emanuelén, a Velence téren, a Fori Imperialin, a Colosseumnál, végül a Via Labicanán és a Via Merulanán át jut el a Santa Maria Maggiore-bazilikához.
A temetésen összesen 164 hivatalos delegáció vesz részt – köztük 12 uralkodó, 53 államfő és 15 kormányfő –, valamint számos vallási vezető a világ különböző felekezetei részéről. Az első sorban ül az argentin és az olasz kormányfő, a második sorban kaptak helyet az európai uralkodók, III. Károly brit királyt fia, Vilmos képviseli. Megjelent Donald Trump és felesége is. A legfrissebb információk szerint már találkozott Trump és Zelenszkij a szertartás előtt, és a tervek szerint később újra tárgyalni fognak – írja a SkyNews.

A legfrissebb információk szerint már találkozott Trump és Zelenszkij a szertartás előtt, és a tervek szerint később újra tárgyalni fognak – írja a SkyNews.

Ők az ültetési ABC-rend miatt sem ülnek közel egymáshoz, Trump mögött a lengyel elnök, Andrzej Duda, jobbján pedig Emmanuel Macron francia elnök és Alexander Stubb finn elnök ül. Macron állítólag kezet nyújtott az amerikai elnöknek, aki először nem fogadta, csak amikor felesége nógatta.

A szertartáson részt vesz Orbán Viktor kormányfő, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Sulyok Tamás köztársasági elnök.

A pápa koporsóját a népszerű pápamobillal szállítják majd végső nyughelyére, a Santa Maria Maggiore-bazilikához. A járművet, amelyet korábban a pápa külföldi útjain használtak, külön erre az alkalomra alakították át.
Negyedmillióan rótták le kegyeletüket a ravatalnál az utóbbi három napban, az egyházfő nyitott koporsóját este 7 órakor zárták le a gyászolók előtt. A szertartásrendet Ferenc pápa egyszerűsítette, így a korábban szokásos három koporsó helyett egyetlen, cinkkel bélelt fakoporsóban temetik az egyházfőt.
Ferenc pápa húsvéthétfőn 88 éves korában hunyt el.
A Magyarországon elrendelt gyásznap csak egy főhajtást kér mindenkitől
A kormány a nemzeti együttérzés és tisztelet kifejezéseként nemzeti gyásznapot rendelt el Ferenc pápa temetésének napjára. A nemzeti gyásznap során a nemzeti lobogót félárbócra engedték, az állami és önkormányzati intézményekre, valamint középületekre kitették a fekete zászlót. A kormány arra kéri a magyar embereket, hogy méltósággal, csendes főhajtással emlékezzenek meg Ferenc pápa életéről és szolgálatáról.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

A kormány 300 ezer tartalékosa 24 órát nem bírna a munkahelyén

Váratlan fordulat, nem lövik ki a magyar űrhajóst

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

Elromlik az idő hétvégére, és nem is kicsit

Nagyon durván benéztük ezt a repülőrajtot

A műholdképek már a neten, elmarad a kormányinfó – Orbán Viktor ma lép az ügyben

Így égett el 100 milliárd forint az MNB-alapítvány luxuskalandjai során

Eladják Novák Katalin rezidenciáját, gyurcsányi szál is a háttérben
