Tízmilliárd forintot fordít a költségvetésből a kormány kisvasutak felújítására 2018 és 2020 között - jelentette be Révész Máriusz az Északerdő Zrt. fenntartásában lévő Lillafüredi Állami Erdei Vasút (LÁÉV) lillafüredi állomásán tartott sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): Domokos ErikaA szlovén kormány pénteken arról döntött, hogy titkosítja a Magyarországgal közös vasútépítési projektjének anyagait, amíg a két ország tárgyal annak konstrukciójáról. A 650 millió eurós összköltségű projektbe a tervek szerint Magyarország 200 millió euróval szállna be. Egy szlovén nyugdíjas még tönkre teheti a békés tárgyalást.
Szerző(k): Szabó DánielAz osztrák Thales két cége, nettó 23 milliárd 559 millió forintért építheti meg a Rákos és Hatvan vasútállomások között a biztosító- és távközlési berendezéséket, valamint az ETCS 2 vonatbefolyásoló rendszert. A becsült ellenérték nettó 25,7 milliárd volt, a megtakarítás 2,1 milliárd forint.
Szerző(k): Németh GézaA Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. 13 dél-balatoni vasútállomás felújításának és környezet rendezésének tervezésére nyílt közbeszerzésen keres vállalkozót.
Szerző(k): Németh GézaA szlovénok nagyon szeretnék, hogy a magyarok bevonásával valósuljon meg egy vasúti beruházás – számol be a 24.hu.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA kormány új módszerekkel könnyítené a fiatalok helyzetét, jobban kihasználná a zöld energiát, új gyorsvasutat építene - ez hangzott el a csütörtöki kormányinfón.
Szerző(k): Szabó DánielA NIF Zrt. az előzetesen becsült nettó 12,3 milliárd helyett 14,05 milliárd forintért kötött szerződést két vasúti szakasz forgalomirányító rendszerének kiépítésére, a Prolan Zrt.-vel és Mészáros Lőrinc R-Kord Kft.-jével.
Szerző(k): Domokos ErikaA közbeszerzési dokumentumok szerint Mészáros Lőrinc és rokonsága érdekeltségébe tartozó cégek 2017 végéig 476 milliárd forint értékű közbeszerzésen nyertek, az összeg 83 százaléka EU-s forrás volt - gyűjtötte össze az Átlátszó.
Szerző(k): Domokos Erika