A Hamasz meglepetésszerű és brutális terrorcselekménye után Izrael kiterjedt háborút indított a terrorszervezet ellen a Gázai övezetben. Bár a háború elsőre egy távoli és lokális eseménynek tűnhet, nem ez lenne az első eset, amikor egy közel-keleti katonai konfliktus a világgazdaságot is komolyan érinti.
Szerző(k): EconomxKína külkereskedelmi többlete az USA-val szemben szeptemberben 33,2 milliárd dollárra nőtt az augusztusi 33,06 milliárd dollárról.
Szerző(k): EconomxAz USA szerint Irán egyhamar nem férhet hozzá a Katarban lévő, egy fogolycsere részeként elhelyezett 6 milliárd dollárjához.
Szerző(k): EconomxAz amerikai kormányzat péntektől bérelt repülőgépeket küld Izraelbe az amerikai állampolgárokért, akik elhagynák a Hamász támadása nyomán bizonytalanná vált térséget. A hivatalos becslések szerint mintegy 160-170 ezer amerikai tartózkodik Izraelben.
Szerző(k): EconomxAz elnök azt mondta, nem tudta, hogy nála vannak az iratok.
Szerző(k): EconomxHszi Csin-ping kínai elnök úgy véli, Kína és az Egyesült Államok kapcsolatai a legfontosabban a világon.
Szerző(k): Zádori BenceGlobálisan 6,2 millió elektromos járművet adtak el 2023 első felében. A legnagyobb piac Kína volt.
Szerző(k): Zádori BenceAz egyre magasabb hőmérséklet miatt már ebben az évtizedben megjelenhet Európa déli részén és az Egyesült Államokban a dengue-láz.
Szerző(k): Zádori Bence