Szankciókkal sújtotta pénteken az Egyesült Államok Milorad Dodik boszniai szerb vezető családtagjait és a szélesebb üzleti hálózatát – tudatta közleményben az amerikai pénzügyminisztérium.
Dodik, a boszniai autonóm Szerb Köztársaság elnöke ellen korábban már rótt ki büntetőintézkedéseket az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság.
Az amerikai pénzügyminisztérium most a boszniai szerb vezető két felnőtt gyermekét, a fiát, Igor Dodikot és a lányát, Gorica Dodikot sújtotta szankciókkal, valamint az általuk ellenőrzött négy céget, amelyet Washington szerint Milorad Dodik korrupciós ügyeihez használ fel.
Az intézkedések célja, hogy szétzúzzák annak az üzleti hálózatnak az elemeit, amely révén Bosznia-Hercegovina területi épsége és hivatalos irányítása, valamint a Republika Srpska gazdasági jólétének kárára Dodik növeli a vagyonát és a hatalmát
– mutatott rá közleményében az amerikai pénzügyminisztérium.
Az Egyesült Államok szerint Dodik aláaknázza az 1995-ben megkötött daytoni békeszerződést. A szerződés zárta le a 100 ezer ember halálát okozó boszniai háborút (1992-1995), amelynek következtében az ország két autonóm régióra esett szét, a boszniai Szerb Köztársaságra és a Bosnyák-Horvát Államszövetségre, amelyeknek gyenge központi kormánya van – adott hírt róla az MTI.
A pénzügyminisztérium egyben levette a szankciós listáról Aleksandar Karadzicot, Radovan Karadzic volt boszniai szerb vezető fiát.
Az 1990-es évek balkáni konfliktusában háborús bűncselekményekben bűnösnek talált Karadzic családtagjai májusban bíróságon fellebbezték meg felvételüket az amerikai szankciós listára.
Aleksandar Karadzic lekerült a Külföldi Eszközöket Ellenőrző Hivatal (OFAC) listájáról, de a hivatal felülvizsgál minden, a szankciók visszaállításával kapcsolatos kérelmet, és ha azok eleget tesznek a kritériumoknak, fenntartja magának a jogot a büntetőintézkedések újbóli bevezetésére – közölte a pénzügyminisztérium szóvivője.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Megszólalt Kubatov Gábor: komoly személycserék jönnek a Fidesznél
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről