Megőrizte tavalyi pozícióját Magyarország az Európai Unió tagországai között a Transparency International berlini központja által közreadott Korrupcióérzékelési index 2023-as rangsorában. Hazánk egymás után másodszor lett utolsó az uniós tagállamok között, és világviszonylatban is csupán egyetlen helyezést tudott előre lépni, jelenleg a 76. helyen áll a 180 országot értékelő listán.
Szerző(k): Hercsel AdélMúlt héten a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nyílt vitája viselte meg a forintot, ami egy átmeneti probléma miatt merült föl. Hétfőn azonban menekültek a befektetők: zuhant a forint, a tőzsde, és magasra szaladt a tíz éves államkötvényhozam.
Szerző(k): Fellegi TamásAndrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője szerint a két ország külügyminiszterének tanácskozásán erőteljes lépést tettek az ukrán elnök és a magyar miniszterelnök találkozója felé.
Szerző(k): Vermes ÁdámA nyugati balliberális politikusok álszentségre cserélték a demokráciát, a párbeszédet pedig boszorkányüldözésre. Mindenki ellen támadást intéznek, aki mást gondol az Európai Unióról, mint ők – nyilatkozta az EU-Monitornak Varga Judit, a Fidesz-KDNP pártszövetség listavezetője. Szerinte az Európai Unió feladata a tagállamok gyengeségeinek orvoslása, erősségeinek kidomborítása, a kompromisszumok és az egyensúly kiépítése.
Szerző(k): EconomxHivatalosan is tárgyalóasztalhoz ült Szijjártó Péter magyar és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter Ukrajnában.
Szerző(k): Zádori BenceAz EU állam- és kormányfői február 1-én tartanak rendkívüli csúcsértekezletet. Lapértesülések szerint Magyarország ismét oda kerülhet, ahol a part szakad.
Szerző(k): Zádori BenceÉletveszélyes fenyegetést kapott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az ukrán nyelven íródott üzenet szerint a tárcavezető „robbanásveszélyes üdvözletre” számíthat hétfői ukrajnai látogatásán. A hétfőn esedékes találkozóval kapcsolatban most mindenkit megnyugtatott a tárcavezető.
Szerző(k): EconomxAz ukrán hatóságok szerint korrupt tisztviselők 40 millió dollárt loptak el az Oroszországgal vívott háborúhoz szükséges fegyverekre elkülönített büdzséből.
Szerző(k): Economx