Zárt ajtók mögött tartja szerdán szokásos heti ülését az ukrán kormány - jelentette be kedd este közleményben a kabinet azzal egy időben, hogy a biztonsági erők Kijev főterén a tüntetők kiszorítását végezték.
Szerző(k): MTILángba és füstbe borult a kijevi Függetlenség tere nem sokkal azután, hogy az ukrán rendőrség kedd este megkezdte a tömegoszlatást. Az Espresso TV ukrán internetes televízió szerint egy tüntető életét vesztette a kijevi Függetlenség terén (Majdan) nem sokkal a rendőri akció kezdete után.
Szerző(k): MTI, EconomxA rendőrség megkezdte a tüntetők kiszorítását a kijevi Majdan térről. Közben Berlin már szankciókat fontolgat.
Szerző(k): MTIKiengedték az ukrajnai börtönökből mind a 234 fogva tartott ellenzéki tüntetőt - közölte pénteken Viktor Psonka főügyész.
Szerző(k): MTILelőttek egy bírót Ukrajnában, aki korábban házi őrizetbe helyeztetett több tüntetőt. A kormány összefüggést lát a két dolog között, az ellenzék figyelemeltereléssel vádolja a hatalmat.
Szerző(k): EconomxSzakértők szerint a héten folytatódni fognak a boszniai zavargások, amelyek a múlt szerdán kezdődtek és pénteken már nyílt lázadássá váltak. A nemzetközi közösség, akárcsak Ukrajna esetében, késlekedik megelőzni a társadalmi katasztrófát.
Szerző(k): EconomxRadikális jobboldali szervezetek emlékeztek szombaton a budapesti Kapisztrán téren a 69 évvel ezelőtti budavári kitörésre, amelyet a Magyar Honvédség, a német Wermacht és a Waffen SS kísérelt meg Budapest szovjet ostroma során. A megemlékezés miatt antifasiszta szervezetek ellendemonstráción tiltakoztak a közelben.
Szerző(k): MTILezárta a rendőrség a Lánchidat, a Clark Ádám teret és az Alagutat szombat dél körül - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
Szerző(k): MTI