Öt év óta először kétszámjegyűvé vált az infláció Törökországban februárban: a pénzromlás üteme 10,13 százalékra emelkedett, meghaladva az előzetes elemzői várakozásokat - derült ki a török statisztikai hivatal (Turkstat) pénteki közléséből.
Szerző(k): Szepesi AnitaKilencpontos tervet fogadott el a magyar-török vegyesbizottság pénteken zárult ülésén Ankarában, amelynek végrehajtásával a két ország közötti kereskedelmi forgalom \"új, minőségi dimenzióba\" léphet - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Ankarában az MTI-nek.
Szerző(k): Papp ZsoltNémetországba harmadannyi bevándorló érkezett 2016-ban, mint egy évvel korábban, részben a balkáni vándorlási út lezárásának, részben az EU-török megállapodásnak köszönhetően - derült ki a berlini belügyminisztérium adataiból.
Szerző(k): EconomxA török líra árfolyama 3,59 dollár fölé kúszott kedden a déli órákra miután megjelentek a friss inflációs adatok, és ezzel történelmi szintet ért el az amerikai dollárral szemben.
Szerző(k): MTIA feltűnés elkerülése végett feleségével és két gyerekével együtt érkezett Szíriából Törökországba 2016 novemberében az újévi isztambuli merénylet elkövetője - írta kedden titkosszolgálati és terrorelhárítási forrásokra hivatkozva a Habertürk török napilap.
Szerző(k): MTINapközbeni mélypontra került az orosz rubel és a török líra a dollárral szemben arra a hírre, hogy halálos merényletet követtek el Oroszország ankarai nagykövete ellen.
Szerző(k): MTI-EcoA korábbi hírekkel ellentétben sokkal több, csaknem kétszáz áldozata van a szombat esti isztambuli robbantásoknak: 29-en meghaltak, 166-an pedig megsebesültek - közölte a török belügyminisztérium vasárnap hajnalban.
Szerző(k): MTITörökország megteszi a szükséges lépéseket a Kínával, Oroszországgal és Iránnal folytatott kereskedelem saját devizában történő lebonyolítására - jelentette be Tayyip Erdogan köztársasági elnök vasárnap.
Szerző(k): MTI-Eco