A Demokratikus Koalíció szerdán bejelentette, hogy hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz a Magyar Turisztikai Ügynökség által szervezett májusi Budapest Influencer Trip miatt. Az MTÜ szerint azonban a DK hazudik.
Szerző(k): Z. B.Egyre több magyar tölti a nyaralását a szlovén tengerparton, a turizmus az ország GPD-jének is erős lába. A LifeClass cégcsoport vezetője, Mitja Znidarsic szerint lassan eljön az ideje, hogy a szállodai alkalmazottak is megtanuljanak magyarul.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaSok embert maga alá temetett egy vendéglő kártyavárként összeomló épülete Palma de Mallorca szigetén.
Szerző(k): T. E.Velence új – egyelőre kísérleti fázisban tartó – belépődíjas rendszere sok turistánál és helyi lakosnál húzta ki a gyufát. A szakértők szerint azonban indokolt volt a szigorítás, a túlturizmus által generált problémákat kezelni kell. Sok más város vezetője gondolkodik így – egyesek már beszéltek is ilyen jellegű terveikről, másokat pedig most ihlethet meg Velence példája. Leginkább azokat, amelyek a velencei szigorítások miatt extra turisztikai terhekkel szembesülhetnek a közeljövőben.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennMár az első négy hónapban ötödével nőtt a magyar turisták vendégéjszakáinak száma Horvátországban az egy évvel korábbi, rekordnak számító időszakhoz képest, és hasonlóan emelkedő szintet várnak egész évben – közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi igazgatója kedden budapesti sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraVelence jelenleg teszteli a belépődíjas rendszert. A helyiek félnek, hogy olyanná válik tőle a város, mint egy vidámpark, ráadásul a túlturizmus megfékezésére is alkalmatlan. Utóbbival az Economxnak nyilatkozó szakértő is egyetért.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA munka ünnepén elárasztották a turisták a kínai Yandang-hegyet, amely teljesen váratlanul érte az egyik útvonalat kezelő céget.
Szerző(k): Vermes ÁdámA reptéri vasút külön pályán fut majd, külön díjszabással, a MÁV hálózatától elkülönülve. A zárt pálya oka az, hogy a kínaiak még nem képesek a magyar vasútüzembe illeszkedő infrastruktúrát építeni.
Szerző(k): Horváth Tibor