Az OKSZ is a dohánytermékeken elérhető jelenlegi haszon növelésének javaslata mellé állt. A szervezet szerint ezzel megoldható lenne a koncessziós trafikok nyereségtermelő képessége, nem lenne indokolt a termékkör bővítése.
Szerző(k):Még el sem kezdték a munkát, máris csődtől tartanak a jövendő trafikhálózat működtetésére pályázó kiskereskedők, ezért a cigarettán elérhető haszon növelését sürgetik - olvasható a pénteki Magyar Nemzetben.
Szerző(k): MTIMegjelent szombaton a dohánytermékek kiskereskedelmére vonatkozó pályázati kiírás - jelentette be sajtótájékoztatóján Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.
Szerző(k): MTIKözös petícióban tiltakozik a Dohányipari és Dohánykereskedelmi Dolgozók Szakszervezete, valamint a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete, mert szerintük a kormány úgy államosítja a dohánytermékek kiskereskedelmét, hogy azzal kockára teszi a kiskereskedelmi szektorban foglalkoztatott munkavállalók tízezreinek munkahelyét. Ezért a trafiktörvény módosítását kérik.
Szerző(k): MTILottót és sorsjegyet is árulhatnak a jövő nyáron létrejövő dohányboltok.
Szerző(k): MTINem szavazott tegnap a parlament a trafiktörvény módosításáról szóló, Lázár János által beadott törvényjavaslathoz benyújtott módosítókról, vélhetően azért, mert Brüsszel láttamozására vár a kabinet.
Szerző(k): NAPIMár keresik a strómanokat a nagykereskedők és nagyvállalkozók a dohányboltok nyitásához. Elképzelhető, hogy ma sem születik végleges döntés a trafiktörvény-módosítókról, mert előbb Brüsszelnek kell láttamoznia a szerencsejáték-értékesítésre vonatkozó szabályt.
Szerző(k): Hőnyi GyulaÁllami monopólium lesz a dohánytermékek kiskereskedelme jövő év július 1-jétől, az állam koncessziós szerződéssel engedheti át az értékesítést az erre pályázóknak. A parlamentben kedden elfogadott trafiktörvény nagyjából hétezer dohánybolt létrejöttével számol.
Szerző(k): MTI