Mintegy 4 tucat ország állampolgárai jelentkeztek az orosz hadseregbe, hogy pénzért harcoljanak Ukrajnában - derül ki egy napvilágra került moszkvai toborzási adatbázisból.
Szerző(k): T. E.Idén többen váltanák le jelenlegi munkahelyüket, mint tavaly. Leginkább három fontos szempont alapján döntenek az álláskeresők egy friss felmérés szerint.
Szerző(k): G. É.Több munkaerő-közvetítő orosz és ukrán Facebook-csoportokban kezdett intenzív toborzásba az iváncsai akkumulátorgyár számára, oda, ahonnan korábban a termelés visszaesése miatt több száz dolgozót küldtek el.
Szerző(k): T. E.Milliárdos forrásokat szánnak a védelem megerősítésére tőlünk nyugatabbra, ahol már az osztrákok is a sorkatonaság szigorításán dolgoznak. Németországban négy évet adnak arra, hogy Európa felkészüljön Putyin támadásaival szemben.
Szerző(k): Thurzó KatalinGyarapodik az ukrajnai toborzóközpontokba beadott jelentkezések száma, egyötödük pedig nő, legalábbis az ukrán védelmi minisztérium közlése alapján.
Szerző(k): S. Z.A BYD kínai elektromosautó-gyártó szegedi üzemének építéséről készült legfrissebb légifelvételeken látszik, hogy az acél- és vasbeton szerkezetek mellett egyre több csarnok alapozása emelkedik ki a talajszintből.
Szerző(k): T. E.Miközben Donald Trump Zelenszkijt többek között azzal támadja, hogy teljesen elapadt a népszerűsége hazájában, az ukrán elnök elképesztő számokat húzott elő, hogy valójában mennyire szereti őt a nép. Mi pedig szakértő segítségével jártunk utána a politikai sárdobálás mögötti igazságnak.
Szerző(k): Hercsel AdélUkrajna katonai létszámhiányának kezelésére pénzbeli ösztönzőkkel próbálja elérni a hadsereghez való csatlakozást, Kijev a 18-24 év közötti, nem hadköteles fiataloknak egyszeri nagy összegű juttatást és havi több ezer eurós fizetéseket kínál önkéntes szolgálatra.
Szerző(k): T. E.