Véget ért a 2014-es katonai puccsot követő első parlamenti választás Thaiföldön vasárnap, az exit poll szerint a száműzetésben élő Thakszin Sinavatra volt miniszterelnököt támogató Pheu Thai Párt szerezte meg a legtöbb helyet - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterMár 2017 végén beszakadt a nyersgumi ára és csak két év után látszik rendeződni a piac. A kereskedelmi háború vége felfelé mozdíthatja majd a nyersanyagárakat, miközben a dráguló kőolaj is az abroncsgyártók kiadásait növeli. Hamarosan nem tudnak mást tenni, mint ráterhelik a fogyasztókra a költségeiket és jöhet a gumikerék-drágulás.
Szerző(k): Szabó DánielEgyelőre Japánban és Ausztráliában okoz a szokásosnál rosszabb időjárást a La Nina néven ismert légköri anomália, amelynek hatása később elérheti Indiát, majd Afrika déli részét is, hogy azután az egész világon jelentkezzen.
Szerző(k): Komócsin SándorThaiföld gazdasága 3,7 százalékkal bővült a második negyedévben éves összehasonlításban - derül ki a thaiföldi nemzetgazdasági és szociális fejlesztési testület hétfőn közölt adataiból.
Szerző(k): Szász PéterPénteken újabb, halálos áldozattal járó pokolgépes támadásokat követtek el Thaiföldön: néhány órával a Hua Hin-i kettős robbantás után újabb detonáció történt az üdülővárosban, egy másik pedig Surat Thani tartományban - közölték helyi hivatalos források. A thai rendőrség a robbantásokat \"helyi szabotázsnak\" minősítette, és közölte: nem köthetőek semmilyen nemzetközi fegyveres szervezethez, vagy az iszlamista terrorizmushoz.
Szerző(k): MTIAkkumulátorgyárat építhet a bajor autógyártó Thaiföldön. Legalábbis a helyi miniszter erre számít, a BMW azonban csak hétfőn tehet bejelentést.
Szerző(k): EconomxAz idén várhatóan jelentősen növelhető a magyar libamáj kivitele Thaiföldre - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztosa hétfőn telefonon az MTI-nek Bangkokból.
Szerző(k): MTIAutóba rejtett pokolgép robbant a turisták körében népszerű Samui szigetén Thaiföldön, heten megsebesültek, köztük a rendőrség szombati tájékoztatása szerint egy 12 éves olasz kislány.
Szerző(k): Inforádió